32. hét+látogatás a midwife-nál

Valamiért jobban vonzódom a páros számokhoz, ezért mindig egy kicsit jobban örülök, amikor olyan hetünk van, ami "párosszámos". Ez egy ilyen (volt, mert holnap már a 33.-ba lépünk, de az meg azért tetszik, mert ugyanaz a két szám. Lehet, hogy enyhe fokú bedilizésem van vagy csak nagyon ráérek a számokkal foglalkozni, elnézést :), szóval plusz megelégedettséggel töltött el a tudat, hogy ilyen szép számnál tartunk.
Lépjünk tovább.
Megmutatom, hogy mik történtek (elvileg és gyakorlatilag) pocakban és pocakon kívül, aztán mesélek, hogy mi volt a védőnőnél (aki a midwife, de nem csak védőnő hanem szülésznő is - csak az ismétlés kedvéért), aztán pedig jönnek azok a dolgok, amik még eszembe jutnak.

A 32. terhességi héten a Braxton-Hicks kontrakcióknak nevezett jóslófájások gyakorivá válnak, a magzat mozgásait pedig egyre többször és igen intenzíven fogod megtapasztalni. A tüdő folytatja a fejlődését - hamarosan önállóan is képes lesz ellátni a babát a méhen kívüli élethez szükséges oxigénnel. Egyre többet gondolsz a szülésre és annak körülményeire. Lehetséges, hogy melleidből szivárogni kezd a kolosztrum, vagyis az előtej.

A kismama

A 32. terhességi hét sok új meglepetést nem tartogat a számodra, csupán a harmadik trimszeszter kellemetlenségei fokozódhatnak. Ebben az időszakban nehezen alszol el és gyakran lehetnek rémálmaid, kétségeid és sötét gondolataid. Ezek teljesen természetesek és hátterükben semmilyen valós ok nem húzódik meg. Egyszerűen próbálj meg többet pihenni és a körülményekhez képest kényelmes pozícióban aludni.

A terhesség 32. hetében több magzatvized van mint valaha, becslések szerint körülbelül 1 liter, a méh térfogata pedig lassan eléri maximális méretét. Mivel a baba kicsit lejjebb került és kevésbé nyomja a bordáidat, mostantól könnyebben tudsz majd lélegezni.

Melleidből lassan szivárogni kezd az előtej, vagyis a kolosztrum. Ez egy sárgás-fehéres sűrű folyadék, amely a legtartalmasabb táplálékot biztosítja a babának az első szoptatás alkalmával. Ha zavar a szivárgás, a melltartódban használhatsz speciális, puha betéteket vagy nedvszívó gézlapokat.

A 32. héten és az ezt követő időszakban bokáid ödémássá válhatnak, ha túl sokáig kell lábon állnod. A szervezeted vízvisszatartásának következtében és a só felhalmozódásnak köszönhetően lábaidban vértolulás keletkezhet. Ha hangsúlyosabb ödémák és dagadások jelennek meg kezeiden vagy arcodon, és ezzel párhuzamosan növekszik a testsúlyod is, akkor szólj orvosodnak ezekről a tünetekről. Ezek akár a preeclampsia, vagyis terhességi magas vérnyomás előjelei is lehetnek, amelynek akár súlyosabb következményei is lehetnek, mint például görcsroham vagy terhességi toxémia.

Légy köröltekintő, hogy elkerüld a koraszülés kockázatát, amely - több más tényező mellett - sok esetben a stressz, túl sok munka, nehéz tárgyak emelése és cipelése, valamint a túl sok lábon állás miatt is bekövetkezhet. Pihenj sokat, biztosítsd magad számára a megfelelő kényelmet és bátran kérd meg a környezetedben lévő embereket, hogy segítsenek neked, ha szükséges.

A baba

A 32 hetes magzat méretei: hossza kb. 40 cm, súlya megközelítőleg 1.800 gramm.

A terhesség 32. hetében a baba már képes lélegezni, nyelni és szabályozza a testhőmérsékletét is. A tüdő által termelt szörfaktáns (surfactant) már beborítja a léghólyagocskák belső felületét, hogy ezáltal megakadályozza azok összeesését kilégzés közben.

A méh térfogatának köszönhetően a baba még mindig nagyon aktív és sokat mozog. Ezek a mozdulatok egyre ritkábbá válnak, azonban egyre látványosabbak. Amikor megfordul, az egész has eldeformálódik. Szemeit nyitogatja és a méhbe átszűrődő fény segítségével ismerkedik a sötét és világos fogalmával.

Ha még eddig nem tette, a magzat valószínűleg a 32. terhességi héten fog megfordulni fejjel a méhszáj felé. Ellenkező esetben farfekvés vagy harántfekvés áll fenn, ezért császármetszésre kerülhet sor a szülés alkalmával. Természetesen az elkövetkező hetekben még megfelelő pozícióba fordulhat a pici.

***

Na lássuk: azt mondja, hogy egyre többször érezhetek jólsófájásokat. A múlt heti kisebbfajta ijedtségtől eltekintve (amikor hullámokban fájásaim voltak, derékfájdalmakkal megfűszerezve több órán keresztül) nincsenek keményedéseim, amiknek örülök. Van helyette viszont ez a gyakori alhasi fájdalom, ami majdnem minden napos, erről írok bővebben mindjárt, mert mondtam a midwife-nak és volt rá reakciója. 

Szóval lehetséges, hogy gyakorol a méhem, csak nem keményedések formájában. 

Nincs kolosztrumom, azaz előtejem. Tudom, nem feltétlenül kell, hogy legyen ahhoz, hogy utána legyen majd igazi tejcsi a babónak, de biztosan kicsit dobna az önbizalmamon, ha azt tapasztalnám, hogy elkezdett ilyet termelni a cickóm. Van némi aggodalmam a bal mellem teljesítőképessége felől, ugyanis amikor műtöttek, eléggé megnyomorgatták, kiszedtek onnan is nyirokcsomókat és a tapintása és az érzékelése is kicsit más, mint a jobb oldalié. Nem tudom, hogy lesz-e bármilyen hatása majd a tejtermelődésre, tisztában vagyok a mell anatómiájával és hogy a bolygatástól függetlenül termelődhet gond nélkül, a kérdés inkább az, hogy a tejcsatornák milyen állapotban vannak és teljesen átjárhatóak-e a nedű számára. Maradjunk annyiban, hogy remélhetőleg IGEN és semmi hátrányát nem fogom elszenvedni a pár évvel ezelőtti procedúrának. 

A lábaimnak viszont kezd egy kicsit elege lenni, úgy lábszártól lefelé. Pár napja volt dolgom a városban és sétáltam vagy 3 órát, de hazafelé már úgy mentem, hogy minden egyes lépésnél motiválnom kellett magam, hogy ne dobjak egy hátast a fűbe és várjam meg, még értem jön valaki. Ez rám egyátalán nem jellemző, mindig is sokat sétáltam és lehetőleg intenzív tempóban, szóval most realizálódott csak, hogy kérem itt már nem úgy mennek a dolgok, mint azelőtt, tessék úgy tervezni ha mehetnékem van, hogy közben egy párszor le kell majd csücsülni hosszabb-rövidebb időre, hogy tehermentesítsem a lábaimat. Nem dagadnak, ödémásodnak be, viszont nagyon kellemetlen érzés lesz bennük, bepirulnak és szinte égni kezd a talpam egy idő után. Tudom, máshogy cirkulál a vér, megváltozott minden, ehhez alkalmazkodni kell. Kicsit azért kellemetlen, hogy már 3 perc állás után is hasonló tünetek jelentkeznek és muszáj lehuppannom. Akkor a legkényelmesebb nekik, ha félig fekszek és fel vannak polcolva. Hát ez van anyus, ez már a 3. trimeszter, nem kell csodálkozni! :)

KisTücsök továbbra is aktív, főleg az utóbbi 2 napban... Na jó, főleg ma reggel! Ritkán érzek ilyet, hogy ahogy fészkelődik odabent, olyan szinten megfeszíti a hasfalam, hogy csak lesek. Nem mondanám kellemes érzésnek, amikor egy váll vagy láb azt hiszi, hogy itt még tengernyi a hely és épp úgy mozdul, hogy kiugranék a bőrömből és kivételesen nem a boldogságtól :) Az éjjel szerintem a vesémbe is betalált, legalábbis olyan érzés volt. Ezek azért új tapasztalatok, s mindig az jut eszembe, amikor Anyukám mesélte, hogy én miket produkáltam a hasában, hogy kézzel kellett visszanyomogatnia egy-egy részem, annyira fészkelődtem, na most visszakapom :) 

Az alvással ettől függetlenül csak ritkán van gond, ha álmos vagyok nem akadályoz meg a pocakomban történő tornaóra abban, hogy elszenderüljek. Reggelente viszont alaposan ki tudja rugdosni a szememből az álmot és képes vagyok órákig próbálkozni visszaaludni, mert muszáj. Azért szokott sikerülni.

Érezhetően egyre nagyobb ez a baba! Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb a kétely is bennem, miszerint minél nagyobb, annál nehezebb megszülni, de aztán elmondom magamnak a szokásos dolgokat, mint hogy erre minden nő képes és erre van teremtve a testünk, meg hogy magától meg fog történni és minden részem úgy változik majd, hogy a baba ki tudjon bújni, attól függetlenül, hogy ez most milyen hihetetlennek tűnik! Vannak mindenféle gondolataim a szüléssel kapcsolatban, de alapvetően az a tapasztalatom saját magammal, hogy ahogy nő a baba, úgy nő bennem a kétség is, ami viszont arra késztet, hogy többet foglalkozzak a dologgal és jussak el odáig, hogy meg tudom vizsgálni, mi aggaszt és miért. A legjobb válaszokat magamban találom, hiszen a saját félelmeim és én tudom az utat is ahhoz, hogy hogyan tudnám megnyugtatni magam és ráérezni arra, hogy bízhatok a testemben, a fájdalomtűrő képességemben és a kitartásomban. Nagyon kíváncsivá tesz ez a fizikai és lelki megmérettetés, hiszen új és semmihez sem hasonlítható. Azt gondolom most, hogy ha át tudom majd adni magam az eseményeknek (el tudok valahogy lazulni és nem menekülni akarok majd a fájdalom elől hanem arra tudok fókuszálni, hogy minden egyes fájással közelebb vagyunk a kisbabánkhoz), akkor a testem ösztönösen tudja majd, hogy mit kell tennie és nem visszafelé halad majd a dolog. Lehet szülni sokféleképpen, mindenkinek más a sztorija, és általában kisebb vagy nagyobb mértékben különbözik attól, amit előre elképzelt vagy kitalált, hogy majd szeretné, hogy legyen. Olvasgatok szülésélményeket, nézegetek videókat és gyakran alakulnak máshogy a dolgok, mint ahogy az ember azt szeretné. Nem elég erősek a fájások, faros a baba, csökken a szívhang, ilyen-olyan dolgok, amik pillanatok alatt tudnak egy természetes szülést egy orvosi beavatkozásokkal tarkított, erőltetett, feszült szüléssé "varázsolni". Sokat mondták már, hogy mindenféle szerek nélkül szeretnék végigcsinálni, aztán totálisan máshogy alakult a dolog. Én újabban azt a hozzáállást képviselem, hogy maximálisan természetesre készülök, de ha máshogy alakul önhibánkon kívül azzal is szeretnék megbékélni. Nagyon jónak tartanám, ha tényleg olyan "stílusban" hozhatnám világra a csöppünket, ahogy az a legegyértelműbb (azaz legtermészetesebb), de mindezt nem olyan szellemben, hogy akárkivel is erőlködni kelljen vagy hogy körbelengje ezt az az érzés, hogy most ez a divat vagy a hippianyukák mind így csinálják... Nem, egyszerűen amikor elképzelek egy szülő nőt, akkor talán a legprimitívebb népek asszonyai közül jelenik meg előttem egy, akit nem vesznek körbe hatan, nem nyomogatják, nem vizsgálgatják, hanem csak hagyják szülni. Négykézláb vagy guggolva, vagy ahogy neki az jobb. Hagyják, hogy a teste irányítson és a szelleme olyan dimenziókba kerülhessen, ahol az az erő, amire akkor szüksége van, elárassza. Valahog így:

"Van egy erő, ami szüléskor eljön a nőkhöz. Nem kérik, egyszerűen csak elárasztja őket. Összegyűlik, mint a felhő a láthatáron, átsuhan az égen, és magával hoz egy gyermeket."

(Sheryl Feldman: A születés művészete – Szülés bölcsen, a természet rendje szerint, a tudomány támogatásával)

Valahogy így tudom szépen elképzelni a természetes szülést, persze tudom, hogy mi se primitívek nem vagyunk, se nem ehhez vagyunk hozzászoktatva, hanem ennek pont az ellenkezőjéhez, hogy sokan csak akkor érezzük magunkat biztonságban, ha kellő mennyiségű orvos, nővér, műszer és gép vesz ahhoz körül bennünket, hogy ha baj van, cselekedni lehessen. Nos, azoknál a szüléseknél, ahol a szülő nő az alacsony rizikójú csoportba tartozik és minden jel arra utal, hogy a szülés normál, természetes úton le tud zajlani, ott nincs szükség ezekre a dolgokra. Sem a kórházra, sem az orvosra, sem a műszerekre. Egy tapasztalt bába persze "nem árt" ha ott van a nővel, meg esetleg az a személy, aki hatékonyan tudja támogatni a nőt, de ez már már csak olyan dolog, ami az én szememben "extra". Nem szültem még, nem tudom milyen érzés, milyen élmény, de ha magamba nézek, számomra az a természetes, hogy hagynak belemerülni abba a masszába, aminek olyankor történnie kell. Engem könnyen megtudnak zavarni dolgok, ki tud zökkenteni a relaxációmból sokminden, ezért lehetőség szerint törekedni szeretnék majd arra, hogy amennyire lehet, NYU-GA-LOM legyen, hogy annak, akinek a legjobban ott kell lennie testben, fejben és szellemben az ténylegesen ott tudjon lenni. Azt is megkockáztatom, hogy képes lennék elküldeni mindenkit magam körül, hogy teljesen koncentrálni tudjak. Persze tudom, hogy így "nem lehet csinálni", meg ellenőrizni kell a dolgokat, satöbbi, satöbbi, de csak arról tudok egyelőre beszélni, amilyen érzések jönnek belőlem ezzel kapcsolatban. Ilyenek. Nem akarok kórházat, nem akarok nővérkéket, nem akarok orvosokat, műszereket, gépeket, csipogást, infúziót, tűket, kanülöket, neonfényt, csempét meg műtőszöldet, se olyan kommenteket, hogy "ha nem tágul ki 2 órán belül, akkor megcsászározzuk" meg hogy "ekkora gyereket nem fog tudni megszülni" meg hogy "felkéne feküdni arra az ágyra, négykézláb nem lehet szülni", stb. Tudom, most a Magyarországi rémálom juttatja eszembe ezeket a dolgokat és itt valamelyest máshogy mennek a dolgok, de nekem még talán így sem ad elég bizalmat. Tudom, már így is túlragoztam, meg unalmas lesz majd hatodszorra is ugyanazt olvasni, ahogy közelítünk időben a szüléshez (mert egy párszor még meg fogom fogalmazni az érzéseimet, az biztos), de nekem fontos, hogy gondolkodjak róla és figyeljek a belső hangra. 

Senki ne gondolja, hogy ha olyasmi történik, ami miatt epidurálni vagy császározni kell, összeomlik majd velem a világ, mert én nem azt találtam ki magamnak, hogy úgy történjenek a dolgok. Ott, élesben majd úgyis adják magukat az események és ha úgy érzem, hogy most vagy meghalok vagy adnak valamit amitől könnyebb lesz (pillanatnyilag vagy látszólag), akkor úgyis élni fogok vele és nem fogok azon elmélkedni, hogy mit gondoltam x héttel azelőtt arról a dologról. Mérlegelni fogok és döntök. Ha meg nem dönthetek, mert döntenek helyettem, hogy márpedig ő nem az alagúton fog kibújni, hanem a metszett zsákon, mert így biztonságos mindkettőnknek, abba is bele fogok nyugodni (idővel) és a végeredmény a melkasomon fog landolni, akiért ígyis-úgyis maximálisan megérte! Azt hiszem mára ennyi lesz a szüléses-monológom, meglátjuk, hogy idő közben milyen irányba alakulnak az események, az elképzelésemhez közelítenek vagy távolodnak-e..? Ígyis néha az jut eszembe, hogy nők sokasága szül úgy, hogy nem beszél róla, hanem csak eljön az idő és megtörténik. Szülni kell, hát szülnek! 

Na, akkor elmesélem mi volt a midwifenál.

Először is elkéstem, de ez nem túl fontos, másodszor is, valaki más helyettesítette az én általános midwife-omat, aminek örültem, mert szimpatikus volt, másrészt kizökkentett a komfortzónámból ezzel a változással, hogy nem ismer se engem, se a kórtörténetemet, de amikor közölte, hogy lesz bent egy orvostanhallgató és egy nővérke tanonc is, akkor feladtam a dolgot, hogy majd itten mélyremenően megtárgyaljuk a jövőt. 

A szituáció az volt, hogy annyira siettem (hogy alaposan elkéssek), hogy nem tudtam belepisilni a kis műanyagüvegbe. Mondtam, hogy megpróbálom kicsit később, addig beszélgessünk a dolgokról. Megnézte a véreredményem, azt mondta, hogy rendben van, NINCS most kóros vashiányom (jesssz! jesssz!), és nem láttak benne semmi olyat, ami nagy eltérésre utalhat. A nővérke megmérte a vérnyomásomat, ami még így, szuperrohanás-stressz hatására is csak 12O/valami volt, úgyhogy ezt rendben találták. Jött a hasnyomkodós rész. Felfeküdtem, néni megnyomkodott, azt hittem, hogy fejjel előre robban ki belőlem a gyerek... Azt állapította meg, hogy valószínűleg már fejjel lefelé helyezkedik el, a teste a hasam jobb oldalán, a kezei-lábai a bal oldalon lehetnek, de ez változhat. Mondtam, hogy mindig a jobb oldalon érzem, nagyon ritka, ha a szélső-baloldali pályára kúszik, szóval ott kényelmes neki. De már pici kora óta ott kalimpál, remélhetőleg ezzel nem a politikai álláspontját szeretné a tudomásunkra juttatni, mert mi azzal nem foglalkozunk. Megmérte azzal a szalaggal, hogy mennyit nőtt a pocim, azt mondta, hogy teljesen rendben van a mérete. Na, ezek után következett a kínai orvostanhallgató-gyerek, hogy ő is megtapogassa mi a helyzet odabent. Nem volt túl magabiztos, szerintem ciki volt neki a helyzet, hogy egy ilyen formás kismamát csak a hasán keresztül tapogathat (VICCELEEEK!), aztán a midwife a kezébe adta a Doppler-t, hogy na akkor keresse meg a szívhangot. Hát szegényem azonnal rácuppant a méhlepény pulzálására, majdnem én mondtam neki, hogy ez nem az lesz testvérem, mert a baba szívhangja másmilyen, ráadásul gyorsabb is, szóval keresd tovább, hátha megtalálod, elvégre én azért vagyok itt kiterülve, te meg a tapasztalatért izzadsz, szóval csúsztasd 2 cm-rel odébb azt a hallgatófejet és járj sikerrel utadon... De nem működött a telepátia. Mondta neki a midwife azokat a dolgokat, amik azelőtt 3 másodperccel szépen lezajlottak a fejemben, hogy milyen hangot keressen és milyen lesz a különbség, de csak hümmögött és várta a csodát. Mi meg mosolyogtunk egymásra a nénivel, olyan kedvesen, én azért, mert nekem van ilyenem és hát nem nagy kunszt megtalálni azt, amit keres az ember, de ezt nem akartam reklámozni, ő meg azért, mert hátha oldja a szituáció feszültségét, de aztán megunta és felajánlotta a gyereknek, hogy megmutatja, hogy miről is lenne szó. Odatette, szépen dobogott a kis szíve, kérdezte, hogy halljuk-e a különbséget, én csak mosolyogtam és mondtam, hogy igen, a gyerek meg gondolom azzal nyugtatta magát, hogy majd legközelebb bátrabban pakolgatja a hallgatófejet a rossz irányba. Ezen is túllettünk, mondtam, hogy akkor én megpróbálkoznék egy pisivel, WC-be be, 2 percig semmi... Aztán csak sikerült kipréselnem magamból valamennyi mintát, amire bár azt mondta, hogy több kéne, de azért megvizsgálják. Nővérke aktivizálta magát, tesztcsík a pisibe, közben elkezdtem mondani, hogy nekem időnként marhára tud fájni a hasam és a derekam is csatlakozik olyankor a történésekhez, majd elecseteltem neki azt a bizonyos éjszakát, amikor majdnem azt hittem, hogy itt koraszülés lesz. Azt mondta, hogy lehetséges, hogy valamilyen gyulladás van a hólyagomban vagy a kismedencémben és az csinál ilyen tüneteket vagy csak a szalagok, amik nyúlnak és nehezedik rá a baba, azok kellemetlenkednek. Mondtam, hogy nekem nincs Braxton- Hicks-féle keményedésem, ezek a fájások viszont eléggé aggasztanak. Mondta, hogy mindjárt kiderül, hogy lehet-e látni esetleg valamit a vizeletemben, ami fertőzésre utalhat... És akkor megszólalt a nővérke, hogy igen kérem, fehérje és fehérvérsejteket mutatott ki a teszt, én meg azon nyomban stílszerűen le is fehéredtem. Mondta a midwife, hogy igen, ez utalhat arra, hogy húgyúti fertőzés van már meglévőben vagy kialakulóban, csak a szervezetem küzd ellene... Frankó! Jól elkenődtem... Mondta, hogy holnap megismételjük a tesztet, azaz a reggeli első vizeletből hozzak mintát (nem csak úgy kézben, adott hozzá műanyag üveget is), aztán azt elküldik a laborba és meg lesz szépen nézegetve, hogy mi a helyzet. Ha tényleg gyulladás van, akkor antibiotikumot kell szednem, hogy nehogy átterjedjen a vesékre, mert akkor az már a babát is veszélyeztetné. Kérdeztem, hogy van-e esetleg valami tippje, hogy ezt alternatív módon megoldjam, annyit mondott, hogy igyak többet, hogy kimossa a bacikat a hólyagból. Jó, ennyit én is tudtam, meg a 25 évem alatt összegyűlt gyógynövényes tudásom által  többet is tudtam volna javasolni, ha engem kérdeznek, de konstatáltam, hogy most inkább nem tartok felvilágosítóórát.

Súlyt nem mértünk most sem, szóval ne kérdezzétek, hogy mennyit híztam, mert nem tudom. Valamennyit, még nem gurulok, de azok a kismama ruhák, amik eddig kicsit nagyok voltak, most tökéletesen passzolnak, szóval talán olyan természetes mértékben gyarapodok. Lac szerint "nem híztál sehova, csak a hasad nőtt", de ő egyrészt elfogult, másrészt meg szerintem tudja, hogy ki is borulnék, ha azt mondaná, hogy hát igen szívem, egyre hatalmasabb vagy, mi tagadás - úgyhogy óvatosan bánik a szavakkal. Amúgy eléggé megnőtt az étvágyam (erről már írtam a múlt heti beszámolónál), amit igyekszem (néha) ügyesen kontrollálni, de most valamiért úgy érzem, kell az az energia... Ennek a töpörtyűnek is valamiből híznia kell még pár hét alatt elég sokat magához képest, úgyhogy gondolom ezt érzi annyira a szervezetem. Amikor erről morfondírozok Lackónak, akkor mindig lekommenteli, hogy "nem tudom észrevetted-e, hogy egy gyereket növesztesz a pocakodban..?", szóval nem kéne ezen annyira meglepődnöm, hogy egész nap el tudnék lenni csokis kekszen, de azért próbálok tartani egy határt. Néha sikerül :)

Szóval, másnap reggel pisilni kellett az üvegbe. El lett mondva, hogy az első pisinek a közepéből kell, aztán minél hamarabb bevinni. Namost ha az ember mondjuk éjjel 2-kor fekszik le és sokáig alhat, mert az embere szabadnapos és nem zavarja semmi, akkor melyik számít az első vizeletnek? A hajnali első? Vagy a reggeli első? De ha utána még visszaalszok, akkor az mégsem az ébredés utáni első... Úgyhogy miután normálisan felébredtem, utána vágtattam a WC-re és elkaptam a középsugarat, sőt túl is töltöttem, úgyhogy leöntöttem belőle... csak épp túl sokat. Már nem érte el a jelzést, úgyhogy meg kellett várnom a következő pisit, azzal töltöttem fel. Nem tudom, hogy ez így mennyire érvényes, gondolom a pisi az pisi, ha van benne fehérje akkor az ígyis-úgyis benne van, de így legalább lesz nekik elég minta, hogy vizsgálgathassák. Ha antibiotikumot kell szednem, azt akkor sem úsznám meg, ha csak az első pisiből lenne benne, úgyhogy nem drámázom túl, majd egy hét múlva kiderül, azt mondták a portán, ahol leadtam, hogy kb. egy hét mire van eredmény, aztán megkapja az orvos/midwife és telefonálni fognak, hogy menjek be konzultálni, ha van benne dolog. Utánaolvastam persze mindennek szép részletesen és nekem semmi olyan tünetem nincs igazából, ami arra utalna, hogy hólyag vagy bármilyen másmilyen gyulladásom lenne... Nem csíp, nem fáj, nem véres, semmi. A hasam fáj időnként, de teljesen máshogy, mint ahogy ennek "kéne" fájnia... Szóval reménykedem maximálisan, hogy csak azért mutatott olyan eredményt, mert mondjuk belekerült 1-2 csepp váladék a másik lyukból. Mármint onnan, ahonnan a baba bújik elő. Elvégre eléggé nehezített körülmények között kellett akkor pisilnem, siettem, nem figyeltem oda, nem lehet tudni. Reménykedem de nagyon, hogy nem lesz ebből lógyógyszer szedése, mert az lelkileg azért eléggé megviselne. Tekintve, hogy semmi időm nem volt rá, hogy kiagykontrollozzam a kis bacikat a nem-megfelelő-helyről, ezért meg kell majd békélnem az esetleges helyzettel. Addig meg várunk.

Jesszusom, ennyit írni... Van aki még olvassa? :)

Na, akkor innentől rövidebbre fogom. Néhány dolog még: kérdeztem a midwife-ot az otthonszüléssel kapcsolatban, hogy honnan lehet információhoz jutni, mondta, hogy jelzi a sajátomnak, hogy érdekel és akkor hívnak majd, hogy megbeszéljük, mikor tudnának eljönni és elmesélni, miről is lenne szó. Kértem, hogy Lackót hívják, mert én ráérek kb. mindig, de ő is szeretne itthon lenni és ő tudja a beosztását. Úgyhogy hívják majd valamikor és szépen eljön vagy eljönnek és elmondanak mindent és válaszolnak mindenre, amit tudni szeretnénk. A midwife valamiért egyből fellelkesült és támogatta az ötletet, de mondtam, hogy egyelőre csak gondolkodunk rajta és elősorban információt szeretnénk kapni hiteles forrásból (szerintem ezt így nem fogalmaztam meg angolul), de megértette, hogy először is tudni szeretnénk, hogy mi ennek a módja. Ennyiben maradtunk, aztán még pár szót váltottunk, de utána jöttem is kifelé. 

A dekorálás kéremszépen jól halad, egyelőre a kagylós-projekt valósult meg, a következő talán a szívecskés vagy az egyszerű képek megfestése lesz. 

Így állunk, Lackó úgy tűnik egy fokkal jobban van, rajtam meg szerencsére ki sem jött rendesen ez a nyavajaféleség. 

Pár napja feltérképeztem pár helyet, ahonnan be fogok szerezni még szükséges holmikat, kissapka, zoknik, alvószsák, ilyesmik.

Sikerült ingyen szárítót szerezni, már nem fogyasztjuk az áramot az elektromos szárítóval, ennek nagyon örülök, mert szeretek teregetni és így nem megy feleslegesen a pénz az áramra. Amit még hozzá kaptam, ugyanígy ingyen az néhány kisebb súly (1-1,5 kg), amit majd szülés után ha elkezdek tornázni jól fogok tudni hasznosítani, mindig is szerettem volna, most megvan :) Lehet, hogy a mostani pilatessel is ki fogom próbálni, nem nehezek annyira, hogy megerőltessem magam velük, legalább egy kicsit felébresztem a karizmaimat. 

Azt hiszem kifogytam mára... Órák óta csak írok, de hát jó ez nekem, csak a fenekemnek kevéssé, úgyhogy megyek, megmozgatom kicsit, ameddig a talpaim bírják :)

Még egyszer gratulálok Loláéknak, akiknek a tegnap este folyamán megszületett a kisbabájuk, 327O gr-mal és 5O cm-rel, természetes úton! Biztosan megosztja majd velem a tapasztalatait a skóciai szüléssel kapcsolatban, kíváncsi vagyok, hogy élte meg. Ők már babáznak :) 

Holnap akkor belelépünk a 33. hétbe, ahonnan már csak 4 hét választ el attól a vonaltól, hogy ne koraszülttként jöjjön a világra a Manónk. Szuper :)

Köszöntem az érdeklődést, a türelmet annak, aki elolvasta a mai bejegyzést is, köszi, hogy ha bejelölitek, hogy "láttátok vagy tetszett" és örülök a kommenteknek is, akár levélben, akár itt az oldalon. 

További kellemes hétvégét, itt kellemes idő van, 16 fok körül, de a lakásban melegebbnek tűnik picit, mert nem fúj a szél. Tökkkéletes! Nulla panaszom van a hőmérsékletre, őszintén. 

Vigyázzatok magatokra, ha lesz mivel, hamarosan jelentkezem, addig pedig itt egy kép rólunk (titook, hogy feltettem), csak mert többen is kértétek, hogy legyen közös is :)

Mom&Dad

Pussz: Nati