Érdekes (és igaz. részben.)

Itt van egy cikk, bemásolom, szerintem érdekes. Abból a szempontból, hogy különböző anyukák különbözőképpen élik meg, mégis nagyon hasonlóan az első heteket, hónapokat.
A cikk írója elég radikálisan parázott rá a témára, remélhetőleg ez a kevésbé gyakori.
Találtam benne dolgokat, amiken én is keresztül megyek/mentem, de azért nálam valahogy jobban munkálkodik a józan ész. Nem azért, mert ennyire fantasztikus vagyok, hanem mert egyrészt Lackó bizonyos helyzetekben helyreráz, másrészt az évek során azért én magam is eljutottam egy szintre, ahol megállj-t tudok magamnak parancsolni és elgondolkodni egy pillanatra.

Szóval olvasgassátok el és ha egy körülöttetek lévő friss anyuka ezeket a "tüneteket" produkálja, akkor KÉRDEZZETEK tőle, hogy hogyan tudnátok segíteni, vagy egyszerűen csak mondjáok meg neki, hogy most kötelező panaszkodós tíz perc van, mondjon el mindent, amit fojtogat magában, attól tartva, hogy mit gondolnak majd róla mások.



" Rózsaszín köd helyett rettegés

Kiss Virág is azon anyák népes táborához tartozik, akik szerint a gyermeknevelés első időszaka a bizonytalanság maga. Kevésbé magabiztos nők annyi rettegni valót találhatnak egy baba induló életét kísérve, hogy igazán felesleges bárkinek is éppen ebben a különösen érzékeny időszakban extra félelmekkel terhelni őket. 

Nemlajos példáján felbuzdulva szeretném leírni, hogy bár a társadalmi elvárások szerint a gyermekem születése után felhőtlenül boldog, megszépült, odaadó, elégedett és kivirult kismamának kellett volna lennem, életem legkeményebb időszakának tartottam az első 14 napot, az első hat hetet, az első három hónapot. Az első hat hónap után lett jobb – és apaférj is ezen a véleményen van.

Kisfiam ma egy éves. Fejlett, okos, szép fiú, tíz és fél hós kora óta egyedül jár, huncut, jó étvágyú (a fogzás bezavar néha azért), eszik darabosat is már, könnyebb vele az élet, szóval szinte hihetetlen, hogy nem volt ez mindig így.

Ha globálisan nézem a problémát, azt kell írjam: az első pár hónapot szabályosan rettegésben töltöttem. Rettegtem, hogy 200 %-osan én vagyok felelős Manó minden igényéért, azért, hogy milyen ember lesz, hogy túléli-e ezt a kalandot velem. Az első 4-6 hétben folyamatosan hasmenésem volt – hát ennyire tudok én aggódni.

Nem tudtam szoptatni Manót rendesen, de ez külön téma. Ötnaposan rohanni kellett vele az ügyeletre, mert kötőhártya gyulladása lett, nem ébredt fel az előírt 3 óra elteltével, a tápszer ott várakozott bekészítve – bőgtem az ügyeleti váróban, hogy nem elég, hogy tiszta váladék a szeme, még felkelni sem hajlandó, biztos valami óóóóóriási baja van. Az orvos mondta, besárgult picit a gyerek, keltenem kell 3 óránként enni. (Ugye hogy igazam volt, hogy nagy a baj???)

És csak nem tudtam szoptatni, nem volt elég a tej, a lócitromot is megettem volna a végén, ha bárki azt mondja, az segít. Se bogyó, se tea, se csodakapszula, se mellszívó nem volt elég a szoptatáshoz. Volt, hogy hallottam: nyel a gyerek, a végén a mérleg mégis NULLÁT mutatott. Ennél nagyobb csapás már csak az volt, amikor a mérleg 20-40 perc szoptatás után mínusz 10-20-at mutatott.

És akkor jött a propaganda, hogy szoptatni mindenki tud. Nem segített sokat, sőt, teljesen alkalmatlannak éreztem magam, hogy csak nekem nem megy, ami az utolsó útszéli rókának is sikerül.

A védőnőt (szerencsére azóta már kiutáltuk innét, egyébként 23 éves kis fruska volt, nyilván óriási élettapasztalattal) az érdekelte, kókuszmatracot vettünk-e és vegyük meg a legdrágább fürdetőt a gyógyszertári helyett, mert csak az a jó, nem segített sokat se a szoptatásban, se abban, hogyan tápszerezzem a babát. Erről korábban sem beszéltünk, pedig családi vonás a szoptatni nem tudás, szóval akár fel is készíthetett volna rá. Az első otthon töltött éjjel köntösben és szemüvegben “aludtam”, hogy Manó ne keltse fel apaférjet és annyira siettem, hogy épp csak felforralt vízzel készítettem el a tápszert, nem öt percig forralt és visszahűtött vízzel. Persze emiatt is lelkiismeret-furdalásom volt, bőgtem a zuhany alatt, nem segített ez sem az általános állapotomon. Ráadásul annyira kimerült voltam, hogy rázott a hideg és az idegességemben napközben harapdált ajkaimat éjjelente véresre haraptam belülről, hogy ne vacogjanak a fogaim és ne keltsek fel senkit.

Félnapos zokogógörcseim voltak, megtanultam a gyerekkel a mellemen tápszert készíteni, e-mailt írni, mesekönyvet olvasni neki, pisilni, bár ez csak most hangzik viccesen, akkor bőgni tudtam ezen is. Volt, hogy a hajnali fél hármas etetés összeért a fél nyolcassal (cicin nyammogva), és rettegtem, hogy egyszer csak el fogom ejteni a gyereket, mert el fogok aludni, én ezt nem bírom tovább.

Rettegtem, hogy Manó beteg lesz. Ha csak ránézett valaki az utcán, szívem szerint az illetőt és a gyereket is minimum orvosi szappannal suvickoltam volna végig. Nem is beszélve a látogatókról. (Mert azokat aztán hatökrös szekérrel is alig tudtam volna visszatartani, pedig október közepén született a kisfiunk, a hat hetet tényleg illett volna kivárniuk.)

Rettegtem, hogy nem lesz napirendünk, aztán meg attól, hogy el fog csúszni, vagy nem mindig volt tökéletesen pontos a menetrend. Ha tíz perccel tovább aludt Manó, tudtam: ez a gyerek beteg! És már bőgtem is. (Persze nem volt az.

A férjemtől zokogva kérdezgettem, ugye nem utál azért, hogy nem tudok szoptatni. Ugye nem utál azért, mert hasfájós a gyerek. Ugye nem utál azért, mert itt bőgök és nem bírok a hormonjaimmal? (Nem zárójelbe való, de meg kell jegyeznem, hogy rengeteg segítséget, türelmet, figyelmet és szeretetet kaptam a férjemtől akkor is és azóta is, nem ez volt a probléma.)

Rettegtem a fürdetéstől, nehogy leessen, leejtsük, vízbe fúljon, történjen valami, ami miatt félni fog a víztől. Egyedül nem voltam hajlandó megfürdetni a gyermekemet, aha apaférj nem tudott hazajönni vagy programja volt, akkor muszáj volt valakit beszervezni segítségnek.

Az első oltás – emberek közé kell vinni, minden idegen körülötte, esetleg beteg gyerek is járt a rendelőben – szintén parafaktor volt, a has-koponya-csípő ultrahangos szűrés szintén. (Na, akkor viszont tényleg össze is szedett Balázs egy jó kis megfázást, és ORRSZÍVÓZNI KELLETT!!!) Írjam, vagy nem kell, hogy rettegtem, nehogy középfül gyulladása legyen, ha nem tudom rendesen kiszívni?

Hogyan öltöztessem? Nem fog fázni? Nem lesz melege? Tél van, repkednek a bacik mindenfelé, biztos beteg lesz, ha kimegyünk.

És igen, folyamatosan rettegtem, hogy beteg lesz, talán ez volt a legnagyobb mumusom. Hogy nem mosolyog, nem mosolygott, pedig az egyik ismerős gyerekét a kórházból úgy vitték haza, hogy mosolygott, nem csak álmában! Továbbmegyek: úgy gondoltam, tutira valami mentális problémája van, mert nem érdekelte őt sokáig semmi, sem játék, sem apa, sem anya, maximum a fény a lámpában és az ablakban.

Nekem mindezek mellé kismama-agylágyulásom is lett, alapszavak nem jutottak eszembe, sokszor csak mutogattam dühösen a férjemnek, mit szeretnék, majd bőgtem, ha nem találta el vagy ő sem jött rá a szövegkörnyezetből.

Rettegtem, hogy Manó még a nagykönyv szerinti időpontban sem mosolyog, biztosan ateista lesz – AUTISTA, látjátok, az agylágyulás!!! -, hogy beteges lesz, mert én nem tudtam szoptatni, hogy soha nem fogja átaludni az éjszakát.

A “rendes” védőnőnk sem segített, mert tájékoztatott, hogy orvosi értelemben véve, ha egy gyerek éjfél és hajnali öt óra között alszik, akkor gyermekorvosi értelemben bizony átalussza az éjszakát. HOGY MICSODA???

Rettegtem, mert Manó vonyított, ha hasra tettük, de mintha az életéért sírna, annyira kétségbeesetten és fülsértően. Okés, akkor nem fog megtanulni soha kúszni-mászni, diszlexiás lesz, képalkotási problémái lesznek, ráadásul kötődési zavarai is, meg fog utálni, mert én teszem mindig hasra.

És igen, tutira utálni fog, mert én dolgoztatom a háromhónapos gyereket 20-40 perceket a mellemen a szoptatással 10-30 ml tejciért. Nem vagyok normális, de ha meg abbahagyom, akkor meg beteges lesz, az oltás után nem lehet megnyugtatni majd, más eszközöm nincsen, ha egyszer sírni kezd, akkor…

Kétségbeestem akkor is, amikor a szülés után a kilók olvadása egyszer csak megállt és a számok ismét növekvő tendenciát mutattak. Igaz, hogy életemben annyi húslevest kenyérrel nem ettem még, mint a szoptatás időszakában (mást nem mertem, mert Manó durván hasfájós volt), de akkor is, döbbenet volt látni. Hat hét után persze sírtam azon is, hogy megint fel szeretném venni azokat a ruháimat, amik nemcsak széltében nyúlnak, hanem hosszában is. Hogy csinos szeretnék lenni. Hogy végre nőnek szeretném érezni magam. Aztán amikor elmentünk egy standup előadásra, kiderült, hogy a régi szoknyáim közül csak a kismama szoknyáim jönnek rám, és a harisnyáimat – az akkor még nagy hasam miatt – is elfelejthetem, el kellett zarándokolnom kismama harisnyát venni, hogy a derékrész ne vágjon be pocaknál. Írjam, vagy nem kell, hogy egyenes következmény volt apaférj karjaiban a bőgés?

Leírjam a kétségbeesést, amit a légzésfigyelő éjszakai csendbe történő sípolása okozott? És azt a kétségbeesést, hogy itt bizony kivizsgálás lesz? Három és fél hónapos volt akkor a babánk. Előtte nem nagyon jártam kórházban, gyerekkórházban meg végképp nem, de a kétségbeesést felváltotta a döbbenet. Szabályosan ki kellett sírnom, hogy 32 óra után – minden, még az alváslabor is negatív lett – hazaengedjenek. Sem Manó, sem én nem tudtunk pihenni, alvásról pedig végképp szó sem lehetett. A kórházból azért és azzal engedtek haza, hogy “gondos szülőknek látszanak, mehetnek”.

Ha bárhová “elutaztunk”, a fél házat összecsomagoltam, mert biztosan kelleni fog valami, és tutira otthonmarad valami és… Kész agyrém volt. Máig nem értem, anyukám, aki az első héten járt segíteni, hogyan szerethetett még most is annyira, hogy nem ütött le és ásott el a kertben. Kibírhatatlan voltam, sokszor még a saját magamnak is.

Őrlődtem, vergődtem, próbáltam felzárkózni, tanulni az új szerepemet, közben szerettem volna nő maradni, illetve ismét nővé is válni. A skizofrénia újabb jelei kezdtek mutatkozni rajtam Manó 4-5 hós kora körül.

Hogy mi segített? Az idő. A már gyerekes barátnők, főleg Manó kétgyerekes keresztmamája. Az őszinteség más kismamáktól, főleg a környéken lakóktól. Hogy láttam: Manó nő, fejlődik, cseperedik, hogy a szoptatás abbahagyásába senki nem halt bele (sem ő, sem én), fordul, gurul, kúszik, feláll, mászik, jár, szótagol, betesz dolgokat a dobozba és kiszed belőle. Plusz tudtam, bármilyen problémám is van, a szomszéd kismama két hete ugyanazon ment keresztül, vagy a gyerekkel, vagy a férjével, vagy az anyósával, esetleg a saját szüleivel. Nem örültem neki, hogy más is ugyanúgy szív, mint én, de valahol erősített a tudat, hogy nem én vagyok ufó. És rengeteget segített a sport, meg apaférj, aki mindebben támogatott. A férjem volt az, aki egy hét után azt mondta: itt a slusszkulcs, hozzál kenyeret és sütit nekünk, én addig elleszek a gyerekkel. Segített diétázni is (ha már nem tudtam szoptatni) és elvolt Manóval, amíg én futottam a köreimet reggelente.

És ha már az őszinteségnél tartunk: nem hiszem, hogy egy gyerek egyben tudna tartani egy egyébként nem jó kapcsolatot, sőt! A legtöbb ismerősöm arról számolt be, hogy hiába volt jó a kapcsolata / házassága a férjével, az első fél-egy évet igazán megsínylették lelkileg. Szóval a magazinok címlapjáról ránk tekintgető kismamák tutira kaptak valami kedélyjavítót a fotózás előtt, vagy esetleg szolgák hada lesi minden kívánságukat, vagy esetleg nem az édesanya tartja azt az édes kis bogyómanót, de fogadnék a “fotosopra” is.

Eddig bárkivel beszéltem, szinte mindenki erről számolt be. Sírásról, kialvatlanságról, lakásban bolyongásról, aggódásról, hallucinálásról, hajhullásról, hormongőzös hisztikről, síró gyerekről, régi életbe visszavágyásról, új test utálásáról, szexmentes hónapokról. A valódi boldogság sajnos nem a szüléssel (császáros műtéttel) kezdődik. A boldogság majd később csatlakozik, amikor az ember lánya látja: mindenki túlélte az első hónapokat. Vagy amikor átalussza a gyerek az éjszakát. Esetleg amikor a csemeténk első igazi mosolyát látjuk. de addig meglehetősen skizofrén érzés anyaként is működni. Szerintem.

És soha senki nem tud erre előre felkészíteni, mert a várandósság alatt szinte mindenki úgy van vele, hogy majd az ő gyereke, meg majd ő meg úgyis minden tökéletes lesz, ha a baba kint lesz és jó baba lesz és szófogadó lesz és belesimul az életünkbe… Soha nem volt még részünk ekkora alvásmegvonásban, épp ezért – szerintem – lehetetlenség úgy igazán rákészülni.

 A konklúzió pedig, egy év tapasztalatával, ahogy korábban sokan megírták előttem is: teljesen mindegy, mit és hogyan csinálsz, úgyis szaranya vagy. Mert mindig van egy ellentábor. "

Forrás: http://ursula.cafeblog.hu/2013/10/21/rozsaszin-kod-helyett-retteges/

Nem kell unatkozni :)

Par nap eltelt mar anelkul, hogy barmirol is irtam volna, na nem veletlenul.
Kisbogar ugyanis egyre inkabb igenyli a tarsasagot es nem eppen a passziv fajtat :)
Egyelore ugy tunik, hogy kis szocialis leny lesz belole es szivesen osztogatja majd a mosolyokat azoknak, akik kedvesek vele.
Meglatogatott minket Aliz es hat neki is nyomta a kis 'leveszlekalabadrol' vigyorokat, olyan jo volt latni, hogy massal is megtalalja a hangot es boldog ha elszorakoztatjak :) Azt hiszem (tapasztalom), hogy rengeteget szamit, kire mennyi minosegi idot forditanak! Biztosan van koze a genetikahoz is, de hiszem, hogy akire ilyen pici korban sokat mosolyognak, beszelnek neki, idot szannak arra, hogy kitapasztaljak, mi az, ami megnevetteti a gyermeket, azok egy embertarsasagot kedvelo, mosolygos es nagyobb esellyel kiegyensulyozott babat 'kapnak cserebe'.


Vannak emlekeim a bolcsibol, hogy milyen az a gyerek, akivel nem beszelnek, nem interaktivizalnak eleget. Es olyan gyerkoc is volt, akinek a csaladja intelligens, kommunikativ es roppant kedves emberekbol allt, mondanom sem kell, a holgyemeny mindenkit az elso percben levarazsolt a labairol :)

Szoval igyekszem. En vagyok vele a nap legnagyobb reszeben, az en felelossegem, hogy minosegi tarsasaga legyek. Valamelyest en vagyok segitoje vagy hatraltatoja is bizonyos dolgokban. Es itt jon be egy kerdes, ami szerintem minden edesanya feltesz maganak, hogy 'Hogyan segithetnem a fejlodeset..?'.
Kell-e nap mint nap eroltetni bizonyos dolgokat, hogy ugyesebb legyen a gyerek, esetleg hamarabb tudjon mar dolgokat, mint a kortarsai..? Ugyanis biztos vagyok benne, hogy tudat alatt mindenkiben zakatol a versenyszellem. Mar ha van kivel versenyezni. (Helyzetunkben szerencsere nincs, ha ilyen szituacio is allna elo, nem kivannek belemenni a jatszmaba.)
Termeszetes, hogy szeretnenk, ha a gyermekunk 'ugyes-okos' lenne es biztosan baromi jo erzes ha a kivant szintet akar tul is teljesiti, de biztosan van ertelme ezzel foglalkozni s kicsit akar ra is gorcsolni? Kinek KELL megfelelnie annak a gyereknek? Nekunk? A baratnonknek? Anyanknak esetleg a szuperanyuka ismerosunknek? Jogos-e rosszul ereznunk magunkat amiatt, mert a mi gyerekunk nem a nagykonyvbol lett elorantva hanem a maga sajat utemeben fejlodik?
Biztos vagyok benne, hogy azzal tehetjuk a legjobbat, hogy hagyjuk a gyermeket felfedezni, probalkozni es hagyni, hogy a sajat ertelmi eresevel parhuzamosan ugyanazokat a dolgokat tanulja meg, mint mindenki mas gyereke.
Nem azt mondom, hogy ne segitsuk a tanulas utjan, mert mi is ugy tanultuk, hogy mindig a kovetkezo fejlettsegi szinthez kell hozzasegiteni a gyereket, de ne ragorcsolve, ne hasonlitgatassal mas gyerekeihez. A mi csemetenk egyeniseg, egyedi fejlodesi utemben haladva, a sajat, maganak tokeletesen megfelelo ritmust kovetve. Es ez igy van jol!

En is erre igyekszem figyelni es nem elfelejteni akkor sem, amikor olyat olvasok, hogy mas babaja mar 8 hetes koraban meg tudott fordulni. Biztos van ilyen, de had engedjem mar meg a 11 hetesemnek, hogy o meg ne porgettyuzzon jobbra-balra ha meg nem tart ott agyilag. Fog majd, ha megerett ra. Es nekunk is van szuperokosito jatszoszonyegunk, de neha azt erzem, sok neki. A szinek vagy a formak, nem tudom, de neha egy-egy egyszerubb dolgot otszor annyi ideig figyel, nezeget, mint barmelyik villigo-zenelo kutyut amit odateszek neki. Fontos, hogy attol nem lesz hulyebb, ha ket perc utan felveszem a szonyegrol, mert neki gugyogni van kedve es nem mozartot hallgatni meg csorgo teknosbekat fogdosni. Foleg, hogy nem is tud meg fogni :)

Mindezzel csak annyit szerettem volna mondani, hogy a gyermekek fejlodese nem loversenypalya. Tudom, hogy mindenki hasonlitgat es buszke de nagyon, ha a sajatja valamivel elorebb tart, mint a masike, de nem biztos, hogy ezt annyira kell is hangsulyozni.
Semmi nem mulik ezen, azon viszont igen, hogy hagyjuk-e oket felfedezni, probalgatni ugy, hogy kozben haturol tamogatoan jelen vagyunk es kontrollban tartjuk magunkat, az elvarasainkkal szemben.

Legjobb fejek azok a szulok, akik nem ajnarozzak agyon a gyereket, viszont tisztaban vannak azzal, hogyan segithetik, tamogathatjak oket a termeszetes fejlodesukben. Emellett dicsernek, amikor annak helye van es elmondjak oszinten, ha valamit maskor lehetne jobban is csinalni. Jelen vannak es lehet rajuk szamitani.
Es legutolsosorban igyekeznek hinni magukban es a gyerekukben.

Jo ejt! :)

Ejszakai kalandok

Kivetelesen most nem azert irok, mert ihletett vagyok, hanem mert a csopp lanyom abban a pillanatban visitasba kezd, amint vizszintesbol fuggolegesbe pozicionalom.
Ugyanis van egy jol bevalt menetrend:
Agyban ulok, baba a cicin vacsizik majd hosszabb- rovidebb ido utan elalszik. Akkor anyu felemeli, vallara rakja, paskolgatja kicsit a hatat, hogy kijojjenek a bofimadarak, majd megfelelo idomennyiseg elteltevel lejjebb csusztatja a babat melkasra, a baba szepen hallja anyuci szivdobogasat amitol megjobban megnyugszik es hamarosan mely alomba szenderul, s mielott anyu is total kidolne es keptelen lenne megtenni az utolso lepest, szepen elkezdi mantrazni maganak, hogy nem fog felebredni a baba, szepen alszik tovabb es mindenki szepeket almodik hamarosan... majd megfogja puhan a piciket es maga melle fekteti a kisagyaba. Hasra, mert ugy szeret. Es lelegzetvisszafojtva var. Felebred? Alszik meg? Alszik mar? Feszulni fog igy a hasa es felriad majd? Bofizett eleget? Nem kell pukiznia? Es igy tovabb. 'A' verzio, hogy a baba nyujtozkodik egyet, befurja a buksijat a kisagy matracaba es edesen alszik tovabb. Anya betakargatja es lefekszik o is aluszkalni. 'B' verzio, hogy a fekves-nyomas hatasara feszul a pocakban a levego ami szopi elott/alatt kerult oda be es egybol felebreszti ez a kellemetlen erzes, nyuglodni, forgolodni, nyoszorogni majd sirdogalni kezd. Anya felveszi, bofiztet, pukiztat es imadkozik, hogy meg mindig ne essen ossze az almossagtol.
Ja es van ugyebar a 'C' verzio, ami mindezt megelozi olyannyira, hogy az iment felsoroltak meg sem tudnak tortenni, mert hiaba szopizik, hiaba alszik bele, felig eber es abban a pillanatban, ha magamhoz emelem sirni kezd. Nem lehet tudni pontosan, hogy mitol. Ugyhogy minden szepen vissza, cici be a szajba es var... Es anyuci kokad, mar nyitott szemmel almodott kettot es gondolta vegig a lehetosegek osszes variaciojat, hogy mit kene tenni, de igazabol tulsok mindent nem lehet, csak varni, hogy egyszer olyan mely alvasi fazisba keruljon, ahol mar nem zavarja a megmozditas.

Most mondhatja valaki, hogy hulye vagyok, amiert hagyom visszamenni mellre, mert soha nem fog majd leszakadni meg mindig az van amit o akar, de neki nem ez a lenyeg. Hanem, hogy valamilyen oknal fogva meg aktiv az agya (nem is csoda, minden nap annyi uj informacio eri) es nem hagyja mely alomba merulni, s azzal, hogy megmozditom kizokkentem abbol az atmeneti szintbol is, amiben epp tart es persze, hogy azonnal magahoz ter. Namost en nem vagyok a 'hagyjuk uvolteni a gyereket reggel negykor' partoloja, mert inkabb en nem alszok meg, de a parom tudjon, hiszen o kel koran es dolgozik egesz nap. Es nem, nem megoldas, hogy kimegyek a gyerekkel a masik szobaba es ott uvoltetem, hogy kifaradjon, mert egyreszt nem azt szeretnem hogy megszokja, hogy uvolthet ameddig akar, senkit nem erdekel, azt mondtam, hogy alszol es kesz, masreszt en lennek a legingerultebb, ha faradtan-almosan egy masik helysegben kene virrasztanom es neznem a falat. Aztan ha elalszik akkor felkelni vele, botorkalni a sotetben, agyba rakni valahogy... Nem, maradunk itt, csendben is van, kenyelmesebb is es ha elalszik csak 2 mozdulat es mar az agyaban is van. Mar nem zavar, hogy Lacko mellettem (horkol) alszik, mert ez igy van rendben meg akkor is, ha en is mindjart felfordulok ulve az almossagtol. Volt mar ra pelda, hogy nekem fogyott el az erom, o addigra szusszant egyet es o altatta tovabb Annabellet.
Ide meg annyi, hogy ilyenkor nem az a megfelelo Panka eseteben, hogy na akkor altatgatom jobbra-balra meg enekelgetek meg mittudomen, hanem ha hagyom, hogy szep nyugodtan elaludjon a karomban. Nem tervezem ezt huszeves koraig folytatni, de nem is gondolom, hogy igenye lenne ra. Ket honapos egyelore es ez meg jar neki.


Mmm, szoval most a C verzio van, baba szopizott, bofiztetni akartam de sirni kezdett, ugyhogy vissza cicire. Megtortent 2x majd most mar ugy tunik, hogy melyebb szakaszaban van. Nem mocorog annyit, lassabban veszi a levegot es nem feszulnek a kis izmai. Ha meg egy kicsit kitartok, akkor ovatosan felvehetem, majd attehetem az agyaba. Ha levego van bent ugyis felebred es paskolgatni kell, majd ujra megvarni, hogy elaludjon es ujra megprobalni letenni.

Vannak az ilyen bonyolult elalvasi szertartasok es van a masik veglet: meg kint bealszik 'nekem minden mindegy' korulmenyek kozott (megy a szamitogep, zenet hallgatunk, beszelgetunk, edenyekkel zorgunk, semmi nemproblema), aztan csak be kell hozni, agyba tenni es csokolom. Alszik ameddig megint meg nem ehezik.

Most 04:20 van, apuci mar reeeg alszik, babuci ugy nez ki mely alomba szenderult. Legalabbis nem mocorog akkor sem ha apa hangosat horkant, szoval ez jo jel :D


Igen, kesobb talan simabban fognak menni bizonyos dolgok, de ahhoz kepest, hogy az elso hetekben rendszeresen reggel 7-ig tartott elaltatni a babat, na ahhoz kepest mar nagyon jok vagyunk! :)

Es van am itt pozitiv oldal is: tekintve, hogy esetenkent ilyen keson alszik meg be, ez azzal jar, hogy keson is ebred, lehet szunyalni az oriasoknak is! Oke, anya ettol fuggetlenul ketorankent ebred etetni, de ez ilyen melo, faraszto de egy ido utan termeszetesse valik, hogy az alvasi periodusod nem ugy nez ki, hogy ejfelkor lefekszek aztan reggel nyolckor kelek, hanem elalszok miutan mindenki elaludt biztosra, majd lehet, hogy ot perc mulva ebredek, mert az aprosagnak ebresztot fujt a pocakja :)

Ettol fuggetlenul varom minden alkalommal, hogy legyen mar reggel es lathassam azt az edes, zabalnivalo mosolyat, amivel egy masodperc alatt tolt fel es csal a meghatodottsagtol konnyeket a szemembe.

<3

Pici hobby

Vegre, vegre, vegre!!!

Megerkezett az UV lampam, aminek mar x napja itt kellett volna lennie es eleg merges voltam, amiert ugy tunt, hogy feluton elveszett, de ma vegre kopogtatott a szallitosbacsi es hozta! Emellett a Manonak is rendeltem puha, meleg, szines rugdalozot, kettot, amik most meg kicsit nagyok ra, de ez volt a cel, hogy kibirjak az egesz telet, amikor hidegebb van :)

Par szo arrol, hogy mire kell nekem ez az UV lampa:
Szules utan nehany hettel elkezdtem gondolkodni azon, hogy mit tudnek kezdeni magammal itthon, amikor mondjuk a Mano alszik vagy epp gyonyoruen elnezelodik, felfedezi a kornyezetet, szoval amikor nincs igazan ram 'szukseg' es egy kis idot magamra is fordithatok. Ugyanis erre nagy szuksege van mindenkinek.
Hm, kiindultam abbol, hogy mi az ami pofon egyszeru, nem kell hozza tul sok minden es limitalt idoben is elvegezheto. Namost aki ismer vagy emlekszik ra, az tudja, hogy szivesen bibelodok sajat es masok kormeivel is. Formazas, lakkozas, diszites, minden. Allitolag eleg ugyes is vagyok benne, ha rendszeresen csinalom. Vannak is lakkjaim, viszont akarhanyszor megcsinaltam a kormeim, par nap mulva lepattant a lakk es az baromi csunya. En meg nem birom nezni es nagyon zavar, ha nincs idom megcsinalni, csak probalok nem nezni a sajat kezeimre, mert ronda latvany.

Egy ideje mar gondolkodtam azon, hogy ki kene probalni a lakkozas tartosabb fajtajat (ezt hivjak gel lakkozasnak), de szalonba nem akartam menni, mert egy alkalom arabol be tudtam volna szerezni magamnak az alapkellekeket. Ugyhogy ugy dontottem, hogy igazabol nincs mit vesztenem, szerzek szepen e-bayen egy lampat, rendelek hozza alap,-es fedolakkot meg egy vagy ket szint es kiprobalom.

Annyiban ter el a sima lakkozastol, hogy ez kb. 2 hetig is fent tud maradni a kormon, tehat joval tartosabb. Nem mukorom, hanem a sajat koromre egy alapreteg (atlatszo) egy szinreteg es egy fedoreteg (szinten atlatszo). Minden reteg felfestese utan 2 percre be kell dugni a kezunket a lampaba, hogy megszilarduljon szepen es fix maradjon. Lehet persze mintakat festeni, korombelyegezni (ezt is elkezdtem, nagyon szep mintakkal lehet jatszani, feldobni a kormoket). Nem nagy tudomany, persze kell hozza nemi rutin, hogy tenyleg szepre sikeruljon, de szerintem menni fog.

Ugyhogy most orulok, hogy olyasmit talaltam ki, amit szeretek csinalni es a vegeredmenytol kicsit kevesbe erzem majd magam 'elhanyagolt anyukanak', ha ertitek mire gondolok. Szerintem egy apolt kez resze az igenyes nonek, nekem speciel a visszafogott, lakozott kormok is tetszenek. A mukorom kevesbe, de abban is lehet merteket tartani. De a mut nem nekem talaltak ki, maradok a gel lakknal.

Holnap Lackom szabadnapos lesz, ki is probalom es teszek majd fel kepet, hatha barkit is erdekel. Aztan lehet hozzam jonni es kevespenzert maset is megcsinalom :)

Legkozelebb a Kiscsiberol is irok mar, mert ugy veszem eszre onzo dog vagyok es a sajat dolgaimrol, gondolataimrol, otleteimrol szivesebben potyogok, pedig tudom, higy mindenkit jobban erdekelne, mi van Vele. :) Sorry.

Par kep az eddigiekrol (igen, csak kettore volt idom a 2,5 honap alatt), ezek meg nem gel lakkozassal keszultek. Nem nagy cuccok es mivel a kontaktlencsem miatt nem tudok hosszu kormoket viselni, ezert mindig ilyen kis rovidkek lesznek majd.

Elso kepen az a bizonyos UV lampa lathato.

Ennyi a mai szepsegszekcio, koszonom a csajaimnak a hozzaszolasaikat, leveleiket is, igyekszem mindenkiere emberi idon belul reagalni :)

Szep napokat!

Nati

Hajnali ihlet

Kerem, kezratetellel gyogyitok emesztest!
A gyermekem egybol nem forgolodik az agyaban, ha rateszem a hatara a kezem. :)

Nade nem ezert irok, bar errol is lehetne elmelkedni.

Terveim vannak. Szeretnek irni majd a szoptatasrol es a szules utani idoszakrol - nem konyvek alapjan, szigoruan sajat tapasztalabol. Ugyanis van az a bizonyos 9 honap, aminek egy reszeben arra keszul a no, hogy szulni fog, a maradekban meg arrol abrandozik, hogy milyen lesz majd, ha mar kint lesz a kisbabaja.

Namost a szules az egy napos alkalom. Alairom, hogy nem art ra keszulni, mert korantsem mindegy, hogy sikerul. Erre vannak kitalalva a dulak, hogy felkeszitsek es segitsek a noket a szules elott es alatt. Testileg, lelkileg tamogat, felkeszit, veled van, valaszol, utanajar, tanacsot ad, stb.
De ki van kitalalva arra, hogy a szules utan veled legyen? Miert nem talaltak meg ki a gyermekagyi segitot?? Oke, hogy hollandiaban mukodik, hogy kb. 2 hetig odajar valaki es segit amiben tud, de en azt mondom, nem lenne hulyeseg, ha mukodne az, hogy kb. 6 hetig igenybe lehetne venni ezt a 'szolgaltatast', kerdezni, segitseget kerni es tamogatva lenni. Ja azt ne is emlitsem, hogy ugyebar sem te, sem en nem hollandiaban elunk, ennek ellenere rengeteg-rengeteg kerdes merul fel akkor, amikor mar otthon vagytok es rajossz, fogalmad sincs, hogy most mit es hogyan is kene csinalni!?

Velemenyem szerint nagyon szukseg lenne ilyen nokre, akik sajat tapasztalatuk es empatiajuk altal segitenenek a frissen szult notarsaiknak. Tudom, regen faluhelyen mukodott az, hogy a csalad noi tagjai mentek, foztek, segitettek, de hallomasaim alapjan ok sem tudtak mindig megfelelo tanacsot adni az anyukaknak. Marpedig olyan emberre lene szukseg, aki kicsit jobban ert a temahoz (lehetoleg tanulmanyaibol kifolyolag is) es szemelyes tapasztalata is van, hiszen a konyvi tudas az esetek nagy szazalekaban olyan messze tud allni a valo eletben tortentektol, mint Mako Jeruzsalemtol.
Tehat megfeleloen kepzett, sajat tapasztalattal rendelkezo es fuggetlen szemelyekre lenne szukseg, akik tisztaban lennenek vele, hogy mikor kell csak hallgatni a kismamat, hogy kisirja magat (jelentosen csokkenteni lehetne a szules utani depressziosok szamat, ami nagyon komoly es egyre novekvo tendenciat mutat!!), mikor kell szakmai, targyi tudasabol meritenie (mi pl. tanultunk a gyermekgyogyaszattol elkezdve elsosegely nyujtasig jopar fontos dolgot) es mikor kell ebedet varazsolnia az asztalra az epp kimerult, szoptatassal probalkozo, alvasmegvonasban szenvedo edesanyanak.

Tehat az ilyen ember egyben pszichologus, baratno, szoptatasi tanacsado, szakacsno, gyermekorvos es lehetoleg nyugdijas, hogy barmikor raerjen :D Na, talan ennyire nem kell professzionalisnak lennie, de fontos, hogy magasfoku empatiaval es segitokeszseggel legyen megaldva.
El kene kezdeni a kepzesuket, s valami baratsagos fair modon meghatarozni az anyagi jellegu honorariumukat is. En pl. ha ilyen lennek szivesen tennem ezt reszben friss zoldsegert, gyumolcsert cserebe ha ok mondjuk ezeknek a megtermelesevel foglalkoznak. Persze az ember penzbol el, igy lenne egy fix osszeg, amiert vallalnam, de nem egy egetvero osszeg. Tudom, Magyarorszagon az alapberbol max ehenhalni lehet, de en idealista vagyok es raadasul nem is Mo.-on elek most/mar, ugyhogy otletnek maradhat.

Hirdetnem, hogy lehet jonni mellem onkentesnek, ezzel kivaltani/ kiegesziteni bizonyos kepzesek gyakorlati orait, aztan akinek megtetszik, csinalhatna, akar keves oraban is olyan anyukak segitsegekent, akik csak heti par oraban igenyelnek ezt.

Fantasztikus, hogy hajnali 4-kor jutnak eszembe ilyen otletek :)  Igaz, ilyenkor van csend es tudok kicsit gondolkodni.

Mi a velemenyetek (foleg azok tudnak szerintem mondani, akik megeltek mar egy szules utani embertprobalo idoszakot), ertelmes otletnek hangzik vagy ilyenre ugyse lenne szuksege senkinek?

Aki esetleg olyan bator, hogy ellopja az otletemet es megvalositja, az legalabb vegyen be a buliba, mert reszletes elkepzeleseim vannak :)


Es most ideje lenne aludni is.

Szep almokat, rozsas csokokat! (Ezt ki talalta ki? Oke, hogy illatos, de en speciel nem szeretnek rozsatuskekkel a szamban csokolozni egy kiralyfival se! Jo, mentem aludni...)

Nati

Fincsi - csokis barackos vorosafonyas suti

Elore is elnezest. Megrendito kepek kovetkeznek. Fogyisoknak ehesen tilos megnezni!

Avagy mire is jo a szoptatas azon kivul, hogy taplalja, szomjat oltja es megnoveszti a kisbabad?

Az, hogy idonkent ilyen finomsagok is belefernek az etrendbe! 

Ugye hogy megeri..? :)

Szoval az tortent, hogy mar nagyon csokissuti hianyom volt, igy kitalaltam, hogy csinalni fogok. Aha, mintha az olyan egyszeru mutatvany lenne egy kethonapos mellett :) De a gyermekem tunder volt es nagyot aludt delutan a seta utan, ugyhogy szupergyorsan neki is kezdtem a nagy munek. Volt benne egy kis csalas, mert a suti tesztajahoz valo szaraz anyagok elore be voltak keverve, ugyhogy jelentos mennyisegu idot takarithattam meg igy, csak tojasokat es vizet adtam hozza es az alapteszta keszen is a allt. A tobbi resze mar csak a kreativitason mult, s ez a gyonyoruseg lett belole.

Csokis tesztaban citromdarabos etcsoki, sargabarackdarabok, kivul olvasztott etcsoki, et,-tej,-es fehercsoki darabkak, majd aszalt vorosafonya a legtetejere. Uh, had ne reszletezzem mennyire fantasztikusan finom! Siman be tudnam tolni elso korben a felet, majd egy ora mulva a maradek masik felet. 

Alapvetoen Lackomnak szerettem volna valami kenyezteto finomsagot, mert megerdemli a sok munka mellett, de aztan magamat is szamba vettem es gondoltam nem lesz gond, ha olyat csinalok, ami az en szajizemnek is kedvez. Eddig ha sutit csinaltam, az mindig valami reformos, egeszseges verzioban szuletett meg, de azok nem igazan izlettek neki (mert nem kifejezetten edesek es a tesztaja is mas), ezert most alapkoncepcio volt, hogy viszonylag normal osszetevokbol keszuljon. Sajnos finomabb igy... Pedig elkotelezett hive vagyok az alakbarat es egeszseges sutiknek. Na de neha szembe lehet menni a szellel es rafogni a szoptatasra, hogy 'most szabad'. :) Mar csak a merteket kell megtalalnom :)

Na ennyit a sutiaradozasrol es suru elnezest azoktol akik szigoruan nem bunoznek, a jo hir talan az, hogy mindenre van alternativ megoldas, ezt is biztosan el lehetne kesziteni olyan osszetevokbol, hogy az elvezeti erteke is megmaradjon! 

Szep napot! :)

Eees igen!!!

2 honap elteltevel sikerult az elso ketfogasos vacsorat megfoznom ugy, hogy kozben egyedul voltam a baboval, raadasul ebren is volt!

Tejfolos gombaleves keszult csirkeporkolttel. Holnap szeretnek egy sutit is osszedobni. Persze valami szuperegyszerut :)

Hu de orulok most magamnak! Mintha kezdenem egyre jobban beosztani azt a keveske idot, amit hazimunkara meg ilyesfajta teendokre tudok szanni. Azert meg van hova fejlodni, de a mai napra adok magamnak egy pirospontot. Setalni is voltunk, fogat is tudtam mosni (hahaha) es kaja is lett. Holnap meg is furdok :D

Alvas viszont nincs, konkretan 4 ora van, nagyon nehezen aludt el, majd felebredt (bofiznie kellett) aztan elaludt majd felebredt, mert megehezett. Ha ezzel vegzett majd megint jon a bofi, esetleg pelenkacsere majd a nemlehettudnimiokbol torteno mocorgas az agyban ami miatt felebred es csak cicin tud visszaaludni es hirtelen reggel 7 van es fogalmam sincs milyen szuperkepesseg az, ami ennek ellenere megis a legkisebb mocorgaskor is felebreszt legmelyebb almombol, hogy csekkoljam, minden rendben van-e?

Ketelkedtem az anyukak szavaban akiktol azt hallottam, hogy a nemanyukak elkepzelni sem tudjak azt a merteku kerultseget, almossagot amit egy kisgyermekes el at nap mint nap. Es igazuk lett. Tenyleg elor nem lehet elkepzelni! Emlekszem, hogy az elso heten minden aldott nap reggel 7kor tudtunk elaludni legkorabban, mert a gyereknek 'minden baja' volt = uvoltott, mert ejszaka volt :D Hat kisse felborultak a napjaink es minden a feje tetejere allt, na ehhez kepest mar halado szinten vagyunk! Es persze ez tovabb valtozik majd es beall valamifele rendecske. Gondolom en :)

Ja, megtortent az elso szigorom. A kisholgy fel 3kor meg ezerrel nezelodni akart, en meg ugy dontottem, hogy most igenis ejszaka van es attol, hogy o porog, nekunk meg pihennunk kene, foleg Lackonak, ezert sajnos viselnunk kellett a tizperces massziv tuntetosirast. Oleltem vegig es beszeltem hozza (probaltam nyugtatni, nemjottbe), majd lassacskan elfaradt es vegul cicin bealudt. Nem volt konnyu, de tudtam, hogy ha megadom magam es kiviszem, csak hogy hallgasson, azzal igazabol senkinek nem reszek jot, neki is ejszaka kene pihennie. Azzal, hogy vegig oleltem magamhoz es nyugtato, nyugodt hangon beszeltem hozza, szerintem ereztettem, hogy nem ellene vagyok, csak most nem tud az tortenni, amit o szeretne. Kicsit lelkiismeretfurdalasom is lett, mert hogy cserben hagytam a lanyomat, de szerintem nem egy masik szobaban hagytam egyedul kisirni a lelket, hanem biztositva arrol, hogy vele vagyok es szeretem igyekeztem segiteni neki, hogy tul legyen azon az 'akarom'-on, hogy o most nezelodni akar a karunkban, persze fel-le jarkalva, mert akkor lat minel tobbet. :)

Igyekszem bizonyos esetekben az eszemre hallgatni, ez egy ilyen szituacio volt. Meg szoknom kell, hogy maris terelgetni kell a kiscsibet az uton es segiteni visszaterni a helyes utra, ha o nagyon masfele menne.

Vagy csak faradt vagyok es ontom magambol azt eszt :)

Megprobalom letenni az agyaba, hatha most se bufi, se semmi nem szol kozbe es tudok aludni max 2 orat egyhuzamban, aztan ugyis tejcsizni fog.

Hat akkor joejszakat!! :) 

Október

Esemény van, bekapcsoltam a gépem!! :)


A Manó az ölemben, mert ha leteszem abba a pozicióba az ágyába, ahogy ELVILEG szeret aludni, akkor egyből elkezd szenvedni ezerrel. Tuuudom, el van rontva a gyerek meg majd megbánom még, hogy ölben altatom, de köszönöm szépen, én is olyan ember vagyok, hogy a saját hibámból tanulok és igen, néha túl késő. Vagy mégsem. Nincs szabály, nincs egy egyezményes könyv vagy akármi, ami minden szülőnek megoldást kínál és minden gyerekre ráhúzhatóan működik. Próbálkozunk, próbálkozunk.

Olvasok néha érdekes dolgokat, pl. hogy mennyire balul tud elsülni, ha az ember gyakran kínálja a gyerekét cicivel, mert aztán majd nem tud leszokni, elszakadni és csak rajtam fog csüngeni nyolcvan éves koromig. Hát szerintem az ember érzi, hogy ahogy egyre nagyobb lesz a gyerek, ezzel párhuzamosan apránként el-el kell engednie őt és a háttérben állni, hogy tudja, bármikor visszajöhet, az anyja, a szülei ott lesznek neki. Namost szerintem a szoptatással is valahogy így lehet, hogy az egy nagyon pozitív dolog, ha a gyerek mondjuk fél éves kora után is kap még anyatejet, de ha esetleg látszik rajta, hogy kíváncsi más táplálékokra is, akkor az anya ne ragaszkodjon foggal-körömmel ahhoz, hogy csak cicizzen azért, mert akkor legalább csak vele van. Ezt úgyis a gyerek mutatja, hogy mire milyen mértékben van szüksége, persze előfordulhat olyan, hogy elutasítja a bevezetni kívánt ételeket és csak szopni akar. Gondolom ebben is az anyának a megérzéseire kell figyelnie, hallgatnia és akkor tudni fogja, hogy mi ennek az oka. A gyerek szervezete talán még nincs kész az új ételekre vagy görcsösen kapaszkodik az anyába..?

Számtalan kérdés felmerül bennem is, kapok tanácsoka is, hogy mit hogy NE, mert milyen problémák lehetnek belőle, mégis úgy érzem, hogy a mindennapjainkat úgy kell megpróbálnom alakítani, hogy az mindenkire nézve jó legyen. Nem mintha ez olyan könnyű lenne :)

Erős két hónapon vagyunk túl, de inkább azt mondanám, hogy csak az első napok, hetek voltak olyan igazán szupererősek. A tapasztalatlanság, a kimerültség, a kérdések hada, s emellett a gyönyör, az újdonság és a csodálkozás hetein. Azt mondom elég hamar bele lehet jönni egy kisbaba gondozásába, aztán minden megy már rutinszerűen. Egy kis darabig. Mivel aztán elkezd rohamosan fejlődni, mind testileg, mind értelmileg és nap mint nap hoz magával új kérdéseket és kihívásokat.
Például:

2 hónapos a gyerekem.
El kéne kezdenem napirendet kialakítani vagy hagyjam, hogy akkor egyen és akkor aludjon, amikor ő szeretne..?
Többet kéne énekelnem, magyaráznom, játszani próbálni vele, vagy elég az, hogy ha minden pillanatban amikor úgy érzem, el tudom engedni a mosatlan edények és ruhák látványát, akkor már fordulok is felé és éneklek, mondókázok, magyarázok, játszok vele..?
Jót teszek, hogy megkínálom mellel ha nyűgös, ha látszólag indokolatlanul sír, ha nem tud megnyugodni és elaludni vagy csak rászoktatom, hogy bármi baja van, arra a megoldás az, hogy a szájába kerüljön a cici..?
Legyen-e lelkiismeretfurdalásom amiatt, mert 1O percre leteszem a játszószőnyegére, hogy villámgyorsan betegyem a szennyest a mosógépbe, közben valami élelmiszert bepakoljak viharsebesen a számba és ha még mindig elvan akkor esetleg még a fogam is megmossam..?
Jól teszem-e, hogy nem hagyom kisírni a lelkét..? Nem kapom fel azonnal, ha sír, de egy ponton túl, amikor látszólag már nem fog magától megnyugodni, akkor felveszem, megölelem, megnyugtatom.
Jól teszem-e, hogy ha nem tud aludni, mert fáj a hasa vagy valami kitalálhatatlan baja van, akkor engedek az ösztönöknek és hagyom, hogy a melkasomon aludjon el? Később mindig átteszem az ágyába.
Jól teszem-e, hogy egyelőre csak hordozom annak ellenére, hogy néha úgy érzem, nem szeret "beszorulva lenni"?
Jót teszek-e azzal, hogy továbbra sem olvasok pánikszerűen mindenféle okos könyveket arról, hogy hogyan kell gyereket nevelni, hanem próbálok a józan eszemre hallgatni és az alapján hozni döntéseket, hogy mi az, ami talán mindannyiunknak jó..?


Nem egyszerű az ember lányának folyamatos önmarcangolás nélkül élnie, hiszen a legjobbat akarja elsősorban a gyerekének, mégis szem előtt kell tartania azt, hogy mi az, ami ésszerű, ami a határok között mozog és mégis a lelki békéjével is rendben van.
Sokszor gondolok arra, hogy milyen ember lesz később és hogy milyen mértékben befolyásolja majd a személyiségét az, ahogyan és amit tőlünk kap most és a távolabbi idők során.

Hogy jól csinálom-e, hogy jól figyelek-e az igényeire és olyan anyja vagyok-e, amilyen majd később ő is lenni szeretne?
Nagyon boldog lennék, ha egyszer majd azt mondaná, 'nekem úgy volt jó, ahogy te csináltad, ahogy te igyekeztél magadhoz képest jól csinálni. Jól szeretni.'.
Tudom, hogy mennyire fontos az, amit otthonról hozunk. Belénk ég és életünk minden pillanatában magunkban hordozzuk. Ezért nagyon nem mindegy, hogy mit kaptunk!
Tökéletesen úgysem tudom csinálni, ezért minden, amit tehetek az az, hogy folyamatos önvizsgálatot tartok és kérdezek magamtól. A válaszok még nem fognak megérkezni, talán majd egy húsz év múlva, ha a lányomra nézek, hogy milyen ember lett belőle és mi az, amit én hozzá tudtam tenni ahhoz, hogy neki könnyebb legyen az életben. Mert tudja, hogy mindig ott leszünk neki, ha szüksége van ránk. Hogy figyelünk rá. Hogy érdekel minket, mi történik vele. Hogy igyekszünk segíteni neki, ahogy és amiben tudunk. Hogy számunkra ő tökéletes és elfogadjuk olyannak, amilyen.

Remélem, hogy ez a kisember, aki most itt alszik mellettem, tudja, hogy nagyon szeretjük és hogy nem vagyunk tökéletesek! Viszont igyekszünk úgy foglalkozni, törődni vele és úgy szeretni, hogy ő ettől csak több lehessen az ő kis életében. A többi már nem rajtunk múlik, neki is van egy útja, amin haladnia kell és az elé gördülő feladatokat sem tudjuk megoldani helyette. Viszont ott lehetünk a háttérben és távolról csukott szemmel és lángoló szívvel drukkolhatunk neki, hogy szép élete legyen, amennyire csak lehet.

Így legyen.

2 honapos Pannusz

Kezdem feladni, hogy meg valaha lesz idom rendszeresen irni.
Nem megy! Nem konnyu egy csecsemovel, en speciel maximalisan jelen szeretnek lenni a gyermekem eleteben es nem hagyom magatehetetlenul sirni csak azert, mert en most kitalaltam, hogy bejegyzest irok a blogba vagy a kormom lakkozom. Milyen naplo lenne az, ami vezetve van, de olyan aron, hogy a gyermekemtol veszem el az idot ra? Meg sem mutatnam neki, szegyellhetnem magam.

2 honapos mar Panka. Rengeteget mosolyog, sot, vigyorog! Gugyog, 'magyaraz', edes kis hangokat ad ki magabol :) Fejet egyre szebben tartja, figyel mindent ami erdekes szamara, hosszu percekig koncentral egy valamire ha felkelti az erdeklodeset. Tunder! Egyre szebb es formasabb, szepen kikerekedett egy egyre jobban csillognak a gyonyoru kek szemei.
Haja piciket nott es surusodott.
Elmultak a pottyok az arcarol.
Utal oltozkodni.
Szenved minden kakalas elott.
Meg mindig a cici a legjobb baratja.
Szoszok gyulnek ossze az ujjai kozott.
A hordozokendoben mar nem csak alszik, hanem aktivan nezelodik kifele.
Ha faradt, nehezen viseli, ha puszilgatjak.
Nevet, ha bohockodunk neki.
Arcvagasok szeles skalajat ismeri es alkalmazza.
Hason alszik.
Szeret furdeni, ha szep lassan mosdatjuk.
Egyre kevesebbet bandzsit.
Nincs meg napirendje.
Imadja a szines dolgokat.
Utalja a hangos zajokat.
Imadnivalo illata van.
Imadnivalo ugy, ahogy van! :)

Roviden ennyi jutott mara, most is magamtol vettem el az alvasidot, ugyanis ejjel 3ig nezelodott a kisasszony. Maskor 11kor mar edesen alszik. Par dolog hatarozza meg, hogy milyen napja van, de nem tudom reszletezni, mert mindjart leragad a szemem :D


Legkozelebb az oregek otthonabol jelentkezem, akkor talan raerek majd meselni :) Majd leirom mi volt ebedre :D

Sziasztok!!