24. hét

Eltelt szerencsésen a 24. hét is, már nagyon vártam ezt a számot, mert régóta a kedvencem, aztán mosolyogtam múlt vasárnap egész nap, mert "ma vagyunk 24 hetesek" :)
Nézzük meg mi is történik a magzattal és a kismamával ezen a héten:

Születési súlyától függetlenül a 24. terhességi héttől a baba már koraszülöttnek számítana (egészen a 37. hétig). A tüdő fejlettsége még nem teljes, de speciális orvosi segítséggel már lenne esélye az életben maradásra. 

A kismama

Lehetséges, hogy ebben a 24. terhességi héten könnyű kellemetlenségekkel nézel szembe. Gyengébbnek érezheted magadat és akár szédülhetsz is. Ennek legfőbb oka a véráram nyomásának növekedése.

A vesék mérete is növekszik kicsit, hiszen nagyobb mennyiségű méreganyagot kell kiválasztaniuk a véráramból. Hogy elősegítsd ezek működését, igyál meg minél több vizet, legfőképpen a meleg nyári hónapok alatt. Szintén hasznos, ha magasabb víztartalmú zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztasz, mint a paradicsom, uborka vagy görögdinnye. Ezek nem csak a veséidet segítik, hanem a magzatvíz megfelelő utánpótlásáról is gondoskodnak. Tudtad, hogy normális a esetben a magzatvíz 3 óránkét teljes egészében megújul?

A terhesség 24. hetétől a lábdagadás mellett egy újabb kellemetlenséggel is szemben találhatod magad: a terhesség következtében visszerek jelenhetnek a lábaidon. Ennek kialakulásában természetesen nem csak a várandósságnak van szerepe, de a genetikai hajlam mellett elősegítheti kialakulását. Ha dagadást érzel az ujjaidban és a lábaidban beszélj az orvosoddal, azonban sok esetben ennek hátterében csupán egy gyakori jelenség, a terhesség alatti vízvissztartás áll.

A baba

A 24 hetes  magzat méretei: hossza kb. 30 cm, súlya megközelítőleg 600 gramm.

Az baba immunrendszere megkezdi működését, a fehérvérsejtek termelődése által. A véredből olyan anyagok kerülnek a magzat szervezetébe, amelyek megvédik őt a fertőzéssekkel szemben, akár még hetekig a szülés után is.

A magzatmáz (idegen nyelven: vernix caseosa) beborítja a baba egész testét, a bőrön képződő, fehér viaszréteg formájában. Ennek a krémes, ragacsos anyagnak az a szerepe, hogy megvédje a gyermek bőrét a magzatvíz irritáló hatásaitól. Ez a bőr már kevésbé átlátszó mint eddig, de továbbra is nagyon finom és ráncos. A lanugo ebben az időszakban már láthatóvá válik az ultrahang felvételeken is, selymes pihe formájában takarva be az arcot és egész testet, A baba talpa és tenyere kivétel ez alól.

Az agy folyamatosan növekszik, a 24. terhességi hétben pedig már a szemgolyók is ki vannak alakulva. Ha a baba fiú, akkor a heréi is kezdenek leereszkedni.

A tenyerek és talpak felületén, illetve a kicsi arcán tapintási receptorok találhatók, melyek felfognak minden rezgést. Ha egy kicsit megnyomod a hasad, az hullám formájában terjed tovább a magzatvízben. Ezek a külső hatások jelentik a baba számára az első érzéseket és élményeket.

Hasznos tippek és tudnivalók

● A szexuális közösülések továbbra sem jelentenek semmilyen veszélyt egy normális, probléma mentes terhesség esetében

● A túlzott testsúlynövekedés elkerülése érdekében kerüld a nagy mennyiségű szénhidrát fogyasztását. A különféle tésztafélék, rizs, burgonya és fehér liszt helyett  válaszd inkább a lencsét, borsót, teljes kiőrlésű lisztet. Ezek rost tartalma hozzájárul a terhesség alatti székrekedés kialakulásának elkerüléséhez.

● Ha visszerekkel küzdesz, több apró módszer is segíthet, hogy ezek ne váljanak még hangsúlyosabbá. Amikor ülsz, igyekezz lábaidat egy kisebb székre tenni. Lábaidat ne tedd keresztbe és kerüld el, hogy hosszabb ideig állnod kelljen. Ne akadályozza semmi a vérkeringést a vádlik és a combok körül, ne viselj szoros zoknit vagy harisnyát). A kompressziós harisnyák segíthetnek elkerülni az elnehezedő láb érzetét.

● Figyelj oda a koraszülés veszélyeire! A terhesség azon időszakába érkeztél, amelyben bármikor előfordulhat a koraszülés. A következő jelekre figyelj oda:

- fájdalmas vagy fájdalommentes méhösszehúzódások, amelyek 20 percenként legalább négyszer jönnek elő vagy 6-8 alkalommal óránként

- sűrű vérzések vagy hüvelyi folyások jelenléte

- alhasi fájdalmak

- akut hátfájás.

Természetesen ezek a jelek nem minden esetben jelzik a vajúdás idő előtti megindulását, de minden esetben orvosi kivizsgálást igényelnek. Amennyiben valóban koraszülés áll fenn, az orvos olyan vizsgálatokat fog előlírni, melyek meghatározzák a korai vajúdás kiváltó okát és megpróbálnak olyan módszereket találni, melyek megállítják a folyamatot.

(Forrás: http://www.csaladivilag.hu/cikkek/terhesseg-hetrol-hetre/a-terhesseg-24-hete/38/)

---

Tapasztalataim a 24. héten: valaki továbbra is gőzerővel dolgozik odabent, amit a legtöbbször akkor érzékelek, amikor a hátamra fekszem vagy leülök. Egyik percben fent rugdos, a másikban már lent, kihasználja a helyet ameddig még elfér. Nem tudom szegény mit fog kezdeni magával miután túl szűkké vált a "hálózsák", szerintem csinál majd helyet magának úgyis :) 

Visszereim szerencsére nincsenek, a lábam sem dagad. A hátam és a derekam viszont viszonylag gyorsan elkezd fájni ha sokat álldogálok vagy csak teszek-veszek, ami eléggé kellemetlen, mert ez nem az a típusú fájdalom, amire azt mondod, hogy majd ha mindent megcsináltam akkor lepihenek, hanem rákényszerít, hogy kisebb szüneteket iktass be a tennivalóid közé. Amikor nagyon elharapódzik a dolog, akkor szoktam egy-egy hosszabb kismamajógát vagy pilatest végignyomni, aztán egy darabig jó, majd megint jelentkezik, de nem feltétlenül a derékban, van hogy csak a hátam egyik fele fáj egy nagyobb ponton vagy a nyakam merevedik meg. Ilyen ez, lazulnak az ízületek, izmok, azért meg lehet érezni. Szoktam röhögni azon, hogy néha úgy érzem magam mint egy öregasszony, aki minden mozdulatra felnyög, mert hol itt, hol ott fáj :) Szerencsére a mozgás mindig segít ezen a problémán és jól is esik. 

Keményedések mostanában szerencsére elkerülnek, figyelek is a magnéziumbevitelre, mert nem örültem túlzottan amikor elkezdtem "keménykedni". A hasam egésze viszont időnként olyan, mint egy pattanásig felfújt focilabda, főleg kajálás után, nem fáj, nincs vele semmi, csak feszül. Kíváncsi leszek meddig bírja a bőröm szakadás nélkül, reménykedem benne, hogy jól, krémet is használok rá, meglátjuk majd mit bírnak a szövetek. Mondjuk nem túl nagy még a pocim, szóval ennyit illik jól viselnie, kilóban sem rakódott még rám tetemes mennyiség, szóval bízom a legjobbakban. 

Továbbra is jó móka kitapogatni a pici egyes testrészeit, néha definiáltan meg tudom állapítani, hogy épp melyik részét "dugja ki', mert divatos szokása az, hogy hozzáfeszíti magát a hasfalhoz, mintha oda akarna bújni a kezembe. Olvastam valahol, hogy ne simogassuk túl sokat a pocakot, mert az méhösszehúzódásokat válthat ki, úgyhogy ezt leállítottam anno magamban még mielőtt elkezdtem volna, de valamiért mostanában úgy érzem amikor csinálom, hogy érzi, ha végigsimítom pocakon keresztül a kis hátát és bár konkrétan fogalma sincs nagyon arról, mi is történt, valószínűleg jól esik neki. Gondolom abból kifolyólag, hogy bennem jó érzéseket kelt az, hogy már így is kapcslatban lehetünk, neki sem származik rossz érzése ebből. 

A táplálkozásra igyekszem odafigyelni, hogy mindkettőnk számára megfelelő tápanyagokkal, nyomelemekkel legyen ellátva, de azért nem görcsölök rá, egyre gyakrabban fordul be a számba pár kocka csoki :) Lásszal azon nevettünk múltkor, hogy mivel mindketten elég csokisak vagyunk és nem szeretnénk, hogy a gyerek azt lássa majd, hogy ez mennyire szuperfantasztikus, ezért majd titokban, ha épp alszik jövünk ki a konyhába dugicsokizni :) Persze csak viccelünk, előbb-utóbb úgyis rá fog jönni ha majd nagyobb lesz, kiskorában meg nem ezzel fogjuk se ajándékozni, se jutalmazni ha valamit ügyesen csinált, kap majd meleg apaanya-öleléseket, sokat. 

Amint említettem elkezdtem olvasni s megérkezett egy másik skóciában élő magyar kismamától Ina May Gaskin könyve, az Útmutató szüléshez, amit már Zsófi is nagyon ajánlott nekem, s végül sikerült kölcsönkapnom, ma bele is kezdek. Már a borítója is azt sejteti, hogy itt valami nagyon nekemvaló információk rejtőznek a betűk mögött. :)

Nagyon szeretek olvasni, viszont megválogatni is azt, aminek helyet adok a fejemben, mert annyira bele tudok kerülni egyikbe-másikba, hogy aztán azt szentírásnak veszem, amit olvastam. Most muszáj lesz szelektálni és figyelni arra, mi az ami nekem is megfelel és jó érzéssel, megnyugvással tölt el, amikor tanulok valami újat. Tanulásról jut eszembe, következő héten ha minden igaz sikerül eljutnom a pozitív gondolkodás kurzusra és remélhetőleg a Raja Yoga-ra is, mesélek majd a tapasztalatokról. 

Most csatolok pár képet, az pocakos pár napja készült és mint mindig, most is szembesített vele, hogy nekem bizony eléggé lent van a pocakom (Anya azt mondta, hogy neki is nagyon lent volt), ami gondolom nem jelent semmit, egyszerűen ilyen a testfelépítésem és így növekszik a méhem. Hozzátenném Kate Middleton hercegnőnek is eléggé lent van, ez valószínűleg mindkettőnk nemességével állhat kapcsolatban. Egyéb kérdés? :)

(Kivételesen látszik a fejem is, nem lesz sok ilyen, kéretik nem visszaélni ezzel sem.)

Az első rugdalózó és Ina May Gaskin könyve

Megérkeztünk időközben a 25. hétbe, a héten jelentkezem majd az aktuális fejlődéstörténettel, "meg ami még jön". :)

Remélem jól telt a hétvégétek, élvezzétek a jó időt (és küldjetek ide is, köszi!).

N.

Éppenséggel (24. hét)

Szürke idő van, esik az eső, itt nem akar tavaszodni úgy igazán. Tegnap tettem egy nagy sétát a "városban", sütött a nap, viszonylag érezni is lehetett a melegségét, de még mindig nagykabátban, a legmelegebb felsőmben, sállal körbevédve mertem csak elindulni. Bőven elfért rajtam, egy pillanatra nem vettem volna le a kabátom, mert akkor már fáztam volna egyből. Azért volt egy mókás pillanat, amikor séta közben megpillantottam egy kirakatban a pocakom, ami kikandikált a kabátból, nagyon megmosolyogtatott :)
Ma sokkal rosszabb az idő, de már unom. El is rontja a kedvem ilyenkor, ezt meg mégjobban unom, úgyhogy szépen összeszedem magam és a hideg-esős idő ellenére is elindulok sétálni. 

Az utóbbi időben kicsit beszorultam a lakásba. Szeretem a nyugis időszakokat, viszont hosszútávon nincsenek rám jó hatással. Nem érzem magam tevékenynek, hasznosnak, s bár szívesen elfoglalom magam olyan dolgokkal, amiket bent lehet csinálni, mégis többre vágyom. Ezért úgy döntöttem, hogy a fennmaradó hónapokban nem fogom az elmúlt idők tendeciáját követni, hanem lépek. Van is pár ötletem, amik meglehetősen a hasznomra válnának, ilyenek pl:

• ingyenes angolkurzus
• ingyenes meditációskurzus
• ingyenes pozitív gondolkodáskurzus
• ingyenes művészeti kurzusok, workshopok

Ennek a néhány dolgot találtam első körben amikor szétnéztem, de biztosan lehet még többet is találni. Csak az ingyenesek között válogattam, mert perpillanat nem tehetjük meg, hogy mindenféle kurzusokra eljárogassak szórakozásból. Szeretnék egyébként valami szülésfelkészítőre is menni, de többnyire pénzbe kerülnek (amik érdekelnek). Persze ez lényegében ráér majd június-július környékén is, de ilyenkor jobb jelentkezni rájuk, hogy legyen még hely. A legjobban a hypnobirthing érdekelne, de sajna azoknak sem barátságos az ára, úgyhogy most azon vagyok, hogy könyvet találjak ezzel a témával kapcsolatban. 

Kismanó mostanában furcsaságokat csinál, az éjjel például alig aludtam, mert olyan intenzíven tornázta végig az éjszakát, hogy csak néztem ki a fejemből és vártam, hátha elcsendesedik. Furcsa, mert vannak napok, akik teljesen nyugiban van, máskor pedig végigedzi az egész napot. Szívesen teszi ezt harántfekvésben is, amikor érzem, hogy totálisan keresztben fekszik a pocakomban, időnként kinyomja magát, kitapogatható, hogy hol a buksija, háta, nagyon érdekes :) Majd bukfencezik egyet s fél perc múlva már újra lent érzem a rugibugikat. Vagy fent. De az sokkal ritkább, tehát többnyire felül van a fejecskéje, lent pedig a lábacskák. Azok az igen aktív, kis tappancsok. 

Oh, el ne felejtsem! Nagy nap volt a tegnapi :) Beszereztem a Kismanó első rugdalózóját! 
Nagyon büszke vagyok magamra, mert eddig nem mertem semmi ilyesmit vásárolni, de ez egyrészt fillérekért volt, másrészt úgy éreztem, hogy legalább az elsőnek itt van az ideje. Nagyon kis aranyos, színes csíkos, uniszex darab, tehát kislánynak és kisfiúnak is megfelelő. Teszek majd róla képet, hogy el ne felejtsem, melyik volt az igazi, nagyon első :)
Voltak még kis tündéri dolgok, de úgy éreztem, hogy ha ezt egyszer igazán elkezdem és beleférkőzik a fejembe a babaruha-vadászösztön, azt nehéz lesz kontrollálni, pedig még nincs ideje, úgyhogy egyelőre beérem ennyivel :) Másrészt valószínű, hogy majd innen-onnan is kapunk pár darabot (Tesóm már szerzett valamit és Zsuzsi barátnőm is említette, hogy várja a manót pár dolog), szóval nem szeretnék felhalmozni semmit feleslegesen, főleg, hogy sokáig úgysem fogja őket használni, mert remélhetőleg nőni fog majd szép ütemben, ahogy azt kell.

(Elkezdtem olvasgatni. Na nem pont ezeket :)

Egyébként lájtosan, de elkezdtem már a felkészülést. Egy könyvet már majdnem kivégeztem, hamarosan érkezik egy másik is, szóval lassan de biztosan érdeklődöm a témában, mert egyébként is mindig érdekelt, most pedig nyomós okom van mégjobban elmerülni benne :) Tetszik a tény, hogy a mostani "tanulás" már nem a suli miatt kell, nem egy vizsgára készülök vagy épp a záródolgozatomra, sem azért, mert épp nagyon pici gyerkőcnek vagyok a babysittere, hanem most rólunk van szó :) Magamért, magunkért szívom magamba a tudást, a lehetőségeket, a módszereket. Azért ez nagyobb motiváció, mint egy fontos vizsga, pedig annak idején azokra is készültem (pont eleget). Kicsit olyan hazaérkezés-érzés, amikor az ember olyan dolgokról szerez tudomást, amik mintha mindig is a tudása egy része lett volna, csak most teljesen kivilágosodik minden egyes részlete.

Nagyon várom, hogy itt legyen már... Pár napja beszélgettem Anyukámmal, Tesómmal meg Mamámmal Skype-on és előbukkant belőlem az érzés, hogy Nélküle olyan üresnek érzem a lakást. Nem is a lakást, az életünket. Azt érzem, hogy vele leszünk majd kiegészülve, úgy hárman. Tudom, hogy itt van már velünk, a pocakomban, de alig várom, hogy itt legyen tényleg, halljam a hangját ("majd meggondolod magad, amikor folyamatosan sírni fog"), érezzem az illatát ("majd a nyolcadik pelus után is megkérdezlek"), magamhoz öleljem, mehessünk sétálni, kirándulni, lássam, ahogy Lackót is elolvasztja, lássam, ahogy elalszik, lássam, ahogy ránkmosolyog, ahogy kacag, ahogy eltörik nála valamiért a mécses, majd szépen megnyugszik a karjainkban. Tudom, a gyermekvállalás nem habostorta és koránt sem csak a szép pillanatokból áll (itt jelezném, hogy arra is számítunk, hogy kimerült, levert, esetleg depis leszek, nem találom elsőre a helyem vagy kiborulok eleinte a szoptatástól, satöbbi). Azért nem álomvilágban élek, tisztában vagyok a nehézségekkel is, meg a véleményekkel is, miszerint annál még sokkal nehezebb lesz, mint amire készülök, de azt mondom, hogy persze, nehéz lesz/lehet, de nem teljesíthetetlen. S nem csak nehéz. Tekintve, hogy még odabent van, így csak elképzelni tudom, s ami képek, érzések ilyenkor jönnek, azok azt sejtetik, hogy a felhők közül igencsak gyakran fog majd kisütni a napocska, s megengedik majd, hogy felhőtlen időszakok is várjanak ránk. (Fura, most elállt az eső és hirtelen kisütött a nap... Itt van valami :) 

Ameddig ez nem a jelen, addig pedig igyekszünk kihasználni az időt, amit csak kettesben tölthetünk, s habár az időjárás legtöbbször nem nekünk kedvez, azért vannak alternatív megoldások. 
A napokban megyünk majd csekkoltatni a szemem is, mert egyrészt új kontaktlencse kell, másrészt meg mivel elég rossz a látásom, ezért meg kell nézetni, hogy szülhetek-e egyáltalán természetes úton. Magyarországon legalábbis ez az eljárás, arra az esetre, ha valakinek gyenge a szeme és problémák lehetnek ezzel a szülés alatt, aztán kiderül, hogy itt hogyan vélekednek ebben a kérdéskörben. Bízom a legjobbakban. 

Holnap érkezem a 24. heti fejlődéstörténettel, pár képpel meg azzal, ami épp jönni akar :)

Itt a hétvége, Magyarországon jó idő van, használjátok ki!

(Remélem lesz egyszer egy jó fej kutyánk is.)

Érzelmi hullámvasút

Azon ülök.

Napok óta többnyire nyomott a hangulatom, nincs igazán kedvem semmihez. Igen, olyan kedvetlenség. Próbálok olyan dolgokat csinálni, amik általános hangulatjavítóként funkcionálnak nálam, de nem működnek. Ma, mivel egész nap egyedül vagyok és elég magas szintre fokozódott ez a "depi", ezért csak magamra számíthatok. Ettem, ittam, relaxációs zenét hallgattam, próbálkoztam a vidám sorozatunkkal, próbálkoztam csokival, aztán elindultam, mert gondoltam a napsütés jót fog tenni, céljaim közt szerepelt a játszótér meglátogatása, mert mindig ilyen helyekre mentem régebben, amikor még egyedül éltem a kis világom és nagyon lent volt a hangulatom. Általában segíteni szokott, most meg csak álltam ott, s az egyedüli dolog, ami megérintett, hogy távolról láttam egy szerintem pár hetes kisbabát. A többi nem "tetszett". Mentem tovább, gondoltam kiülök kicsit a tengerpartra, az is általános hangulatjavító, ültem ott, egy korhadt fán, fújt a szél, mellettem a magasban egy sárkányrepülő süvített, néztem a tengert és nem éreztem semmit. Próbáltam rájönni, hogy mi bajom, de nem ment. Kész, most ilyen és el kell fogadnom. Vannak ilyen napok. Igazából nincs konkrét bajom. Ha lenne, már rajtalennék a megoldásán. Szerintem a hormonok játszanak velem. Akkor szokott ilyen lenni.

Szóval rajta ülök ezen a bizonyos érzelmi hullámvasúton és várom, hogy jobb legyen. Délutánra az a tervem, hogy sütök egy adag fincsi csokis sütit, olyan cookie-félét, étcsokidarabkákkal. Jó lesz az.
Valószínű egyébként, hogy Lász állapota is hatással van rám. Mostanában kicsit több aggódnivalónk van az anyagiak miatt, ezért feszültebb. Én meg átveszem a rezgéseit. Ilyen vagyok, ez ellen már számtalanszor próbálkoztam, de azzal, akit szeretek, nem megy.
Meg időnként vannak paráim, amik egy darabig ülnek a gondolataim közepén, nem tágítanak és idő kell, mire elhessegetem őket onnan. A mostani legújabb aggodalmam, hogy nehogy túl korán induljon meg a szülés. Holnap 24 hetesek leszünk, még nagyon nincs itt az ideje. Feltehetitek a kérdést, hogy de mi alapján gondolok egyáltalán ilyenre, hiszen minden rendben stb.? Semmi alapján. De soha nem tudhatom se én, sem te, hogy beindul-e hamarabb, netalántán túl korán vagy sem. Lutri. Majd kiderül. De igen, az van, hogy tartok tőle, mert előfordul(hat) és olyankor para van. Tudom, nem szabad bevonzani, satöbbi, satöbbi. Tudom ezeket. Egyszerűen csak az van, hogy ameddig a várandósságom elején attól tartottam, hogy nehogy elmenjen ez a baba is, most attól tartok, hogy nehogy (túl)koraszülött legyen. Végsősoron mindkét félelem a baba elvesztésére irányul, tehát alapvetően ez a parám. De mutass egy épeszű édesanyát, aki nem félti a gyermekét. Nyugalom, nem viszem túlzásba az aggódást, azért annyira vagyok ura a helyzetnek. Csak viszonylag gyakran eszembe jut és ha nekem valami kopogtat az agyam ajtaján, akkor egy darabig onnan nem tágít! Úgyhogy most azon vagyok, hogy erre a problémámra megkeressem a megoldást, hiszen nem szeretném a következő hónapokat ebben a szellemben megélni. Bár, ha majdnem 4 hónapig elvoltam az első parámmal, ellennék én ezzel is, de nem ez a szándékom :)

Egyébként a babó tegnap óta áthelyezkedett és azóta meglehetősen lent rugdos és időnként enyhe fájdalmat is érzek odalent-odabent. Ebből (is) következett az a parám, hogy nehogy ennek hatására kinyíljon a méhszájam, mert azt igazán visszacsinálni nem lehet. Itt legalábbis valószínűnek tartom, hogy nem erőlködnének vele. Akkor már ki kéne jönnie a pocakból a manónak, de ezt nagyon nem szeretném! Tuuuuudom, neeeeeeem fooooooooooog meg nyugiiiiiii vaaaaaaan, minden szuper odabent és ne aggódjak feleslegesen ezen satöbbi. TUDOM. Ettől függetlenül még mindig elsőbabás kismama vagyok, minden érzés új, ismeretlen és kérdéseket vet fel. Lac persze mindenre tudja a választ, szóval kérdezhetek akármit, ő megmagyarázza, hogy miért lesz minden rendben (nagyon helyesen teszi, egy családba elég egy paragép). A megváltoztathatatlant pedig még én sem tudom befolyásolni, szóval lesz, ahogy lennie kell, s biztosan nem véletlenül fog úgy történni, ahogy.

Úgy veszem észre, egész jól megnyugodtam. El fog tartani vagy 3 percig :)

---

Amióta újra belefogtam a blogírásba, sokszor eszembe jut, hogy "vajon mit gondolhat rólam az, aki olvassa"?

Ez olyannyira érdekel, hogy kicsit elgondolkodtam rajta és jött a feszültségérzés, hogy "mi van ha..." meg ha embereknek igazából negatív véleménye van rólam vagy ha bődületes nagy baromságokat írok le és más tőlem sokkal jobban tudja és hasonlók. Valamiért mindig is magas fokon foglalkoztatott az, hogy MÁSOK mit gondolnak rólam. Ilyenkor mindig emlékeztetnem kell magam, hogy talán nem az a legfontosabb, hogy x vagy y ember abból, amit eddig tapasztalt velem kapcsolatban milyennek ítél meg engem, hanem az, hogy ha magamba nézek, mi a saját véleményem magamról? Számít-e a külső vélemény akkor, ha én befelé nézve magam "jónak" ítélem meg és helyesnek érzem az utat amin megyek vagy számít-e az, hogy az embereknek jó véleménye van valamiért rólam, közben meg csak a felszín ismeretéből kerülnek álláspontra, miközben belül egy teljesen más lélek lakozik, aki koránt sem annyira "jó", mint amilyennek képes eladni magát. Hol van akkor ebben a realitás, az igazság? Valószínűleg tényleg odabent. Amikor leülsz magaddal, befelé nézel és véleményezned kell azt amit látsz, szépítészeti beavatkozás nélkül. Némi konfliktusforrás lehet az, ha én korrektnek találom azt, amit látok, mások mégis olyan véleménnyel vannak rólam, ami meglátásom szerint nem igaz. Akkor ki téved? Ők nem figyeltek eléggé és elhamarkodottan hoztak ítéletet vagy én vagyok túl elfogult? Hol lehet az egyensúly a külső és a belső között? Úgy értem, hogy együtt tudni élni a külső véleménnyel de a belsőt sem figyelmen kívül hagyni. Na nekem ezzel vannak időnként problémáim. Tekintve, hogy ritkán kapok ilyen más emberek által alkotott véleményt, ezért ha véletlenül mégis, akkor túl nagy hangsúlyt fektetek rá és eszembe sem jut, hogy esetleg nem minden lehet úgy, ahogy ők megfogalmazták, de akkor már késő, mert elhittem. Ezen még dolgoznom kell... Régebben is téma volt nálam, most pedig, hogy szakaszváltás következik be az életemben, úgy érzem még jobban meg kell erősödnöm ebben és vállalnom a fájdalom kockázatát, hogy bizony nem mindenkinek tetszik az, aki vagyok, ahogy csinálom a dolgaim, de ameddig én úgy érzem, hogy a jó irányba haladok, addig ne engedjem magam nagymértékben befolyásolni. Tekintve, hogy nem vagyok az a fajta ember, aki "rossz" dolgokba keveredik, ezért nagymértékben nem kell engem észhez téríteni. Egyszerűen csak szuperérzékeny vagyok a véleményekre (is) és hatással van rám az, hogy akiket fontosnak tartok, mit látnak belőlem és azt hogyan ítélik meg. 

Még egy dologról szeretnék majd írni, de egyelőre még gondolkodom rajta. A lényege az, hogy megfigyeltem, hogy minden alkalommal, amikor kismamát látok (ez már hosszú évek óta így van és semmit sem változott), akkor elönt a boldogság, az öröm és mintha hirtelen felragyogna körülöttünk az ég, én teljesen elvarázsolódom. Azt gondoltam, hogy ez valamelyest változik majd, s ha én is kismama leszek, majd magamat is így fogom látni, de ez máshogy van. Ennek járok utána kicsit lélekben és gondolatban, hogy mik is pontosan ezek az érzések és hogy miért ilyen fontosak a számomra. 

Örülök, hogy velem voltál, legközelebb érkezem a 24. heti magzatfejlődéssel, meg azzal, ami még előbukkan belőlem :)

Kellemes hétvégét!

Ja és ahogy ígértem, összeraktam egy páros-képet arról, mekkora is most a pocakom, a kettő egy nap eltéréssel készült, de szerintem a világos ruháson nem annyira kivehető, ezért csináltam egy másikat is. Egész alakosat nem szerettem volna, mert tükrös képek és nem vagyok a híve az ilyen típusú fényképezésnek. 

Sziasztok!

A 23. héten

23. hét

A terhesség 23. hetében a magzat már képes érezni a fájdalmat, és továbbra is rengeteget mozog. A magzatvízben erre számtalan lehetősége nyílik, amely nem csak megvédi őt a külső mechanikai hatásoktól, hanem óvja a kiszáradástól és a hőmérséklet-változásoktól is. Megtörténik, hogy a baba sokat nyel belőle - ilyenkor apró, ütemes rángások kíséretében csuklik. Ezen a héten már tapasztalhatsz enyhe összehúzódásokat is, amelyeket Braxton-Hicks kontrakcióknak neveznek.

A kismama

A méh folyamatos növekedése vonzza maga után a belső szervek elmozdulását. A rekeszizom emelkedik és a gyomor is egyre magasabban van a megszokotthoz képest. Ez a jelenség gyakori gyomorégést okoz.

A kellemetlen, terhesség alatti gyomorégés továbbá az intenzív hormontermelésnek is köszönhető. A progeszteron hatására a bél- és gyomormozgások lelassulnak, és a gyomor felemelkedésének köszönhetően a gyomorsav visszaáramlik a nyelőcsőbe. A bélmozgások lassulása a baba táplálását hivatott szolgálni. Ennek következtében a véráramon keresztül több táplálék jut a baba szervezetébe.

A 23. terhességi héten a súlyod tovább gyarapodik, és sokszor szükségét fogod érezni a pihentető alvásoknak. A progeszteron hatására a medence és a gát környéki izmok megereszkednek és ellazulnak, készülve lassan a szülésre. ennek egyik következménye a terhesség alatti akaratlan vizeletvesztés. A hüvely környezete kedvez a gombás fertőzések kialakulásának.

 A baba

A 23 hetes magzat méretei: hossza kb. 29 cm, súlya megközelítőleg 500 gramm

A terhesség 23. hetében a baba már egyre inkább hasonlít egy újszülöttre. A placenta, vagyis a méhlepény már teljesen ki van alakulva és termeli a baba növekedéséhez szükséges hormonokat.

A baba folyamatosan edzésbe tartja a szopizási reflexét és a hüvelykujján gyakorol. A tüdők továbbra is fejlődnek, a légzési mozgások egyre gyakoribbak, de továbbra is teljesen szabálytalanok.

Sok kismama ebben az időszakban alakít ki egy még erősebb kötődést a gyermekével. Mivel a magzat hallása már kifejlődött, lehet beszélgetni vele vagy énekelni neki.

A baba tele van energiával és a nagyobb helynek köszönhetően minden irányba mozog, bukfencezik. Az ébrenléteket még mindig hosszabb alvási periódusok váltják fel, naponta körülbelül 20 órát tölt szunyókálással. Ne légy türelmetlen, ha még mindig keveset érzed mozogni kisbabádat.

(Forrás: www.csaladivilag.hu)

---

Mozgolódásból szerencsére nincs hiány, már videófelvételt is sikerült készítenem erről az élményről, nagyon érdekes :)

Időnként megnézek egy-egy videót a youtube-on, amiken olyan idős babák láthatóak (már megszületve), mint a Kismanó. Persze nagyon picikék, de furcsa érzés, hogy már ennyire "igazi baba" formájuk van! Sokszor csodálkozom, hogy egy ekkora kisember hogyan fér egy ekkora helyen, ugyanis nincs hatalmas pocakom, de hát megoldja. Gondolom többnyire befelé, felfelé helyezkedik és csak akkor érzem a hasfalamon a rugibugit, amikor épp nagyon nyújtózkodik. Komolyan, olyan büszke vagyok rá! Ott van bent már 5 hónapja és ügyesen gyarapodik, növekszik. Még van hátra pár hónap, addig továbbra is megteheti, aztán dimenziót váltunk és szippantunk friss tengeri levegőt :) A másodfokú gyarapodás pedig majd csak ott kezdődik! Hajaj, addig ügyesen megbeszélem a kebleimmel, hogy tudják ők is a dolgukat, habár minden bizonnyal erre lettek kitalálva, úgyhogy csak funkcionálni kell :)
Időnként érzek keményedéseket, de ezek gyakorisága és erőssége általában idegállapotfüggő nálam. Szóval ha nyugisabb napjaimat élem, akkor ezeknek nem sok jele, máskor egy feszültebb nap után, este a hátamra feküdve érzem, hogy vagy az egész alhasam be van keményedve, vagy összehúzódik egy kis időre, majd alábbhagy. Magne B6-ot szedek, hogy megelőzzem a komolyabb összehúzódásokat, tapasztalatom szerint hatásos.
Vannak időnként fura fájdalmak is, az egyik például 3 napig tartott, olyan enyhe mestruációs görcsre emlékeztetett, jól meg is ijedtem, de szerencsére kéznél volt az internet és mindig addig böngészek, ameddig meg nem tudom nyugtatni magam. Lász is nagyszerű ebben, s bár nem hiszi el, hogy tényleg hatással van rám, ha szépen elmagyarázza, hogy mitől lehet és hogy el fog múlni, ettől függetlenül így van. Miután megszűntem pörögni a problémán, másnapra tova is szállt a fájdalom. Néha éjjelente kényelmetlenségérzet van a pocakomban, akkor pozíciót váltok. Gyakran előfordul, hogy amikor felébredek éjszaka, érzem, hogy a pici odabent aktívan mozgolódik. Nem zavaró, sőt örülök, hogy jól érzi magát, kap egy pocaksimit, aztán alszok is tovább. Szerencsére jól tudok aludni, ha adottak a körülmények, s főleg sokat :) A rémálmok időnként bezavarnak, de már dolgozom az ügyön. A reggeleket pedig alig várom, mert csak pihenek egy ideig az ágyban és érzem, ahogy odabent ébredezik a legkisebb családtag, először csak puha mozgolódás formájában, majd egyre határozottabban. Minden reggel mosolyt csal az arcomra!
Az étvágyam az utóbbi időben mintha kicsit javult volna, szerintem lehet köze a gyógylekvárnak is a dologhoz, amit most próbálok ki. Ha így van, akkor csak hálás tudok lenni, mert jobban kedvelem azt a verziót, hogy van étvágyam és meg tudom válogatni, hogy mit eszek (úgy értem, hogy odafigyelek, hogy mindkettőnknek használjon), mint hogy ne tudjak enni, emiatt rossz legyen a közérzetem, fájjon a fejem, szédelegjek és morcos legyek. Ráadásul ilyenkor mentőövként azt eszem, ami épp le tud csúszni, azt is félig undorodva. Pár napja összeírtam egy listát a magas vastartalmú és kálciumktartalmú ételekről, kiragasztottam szépen a konyhába, hogy mindig emlékeztessen arra, hogy ha ételt készítek, szerepeljen az összetevők között valamelyik. Mivel a midwife (bába és védőnő keveréke) megállapította, hogy sajnos vérszegény lettem, ezért most jobban odafigyelek. Persze szedek tablettát is, de jobban szeretem természetes úton bevinni a szervezetembe.
A mozgás kismamajóga vagy kismamapilates, ezekről írok majd egy külön bejegyzésben, mert hasznosnak találom őket. Ezek mellett naponta végzek (na jó, ha eszembe jut) Kegel-gyakorlatokat (intimtorna). Jut eszembe, most már épp ideje lenne levegőt fújatni valahol a gimnasztika labdámba, azon is lehet jó kis gyakorlatokat végezni. Kell a mozgás, jól is esik, s ha már nincs egy darab földünk ahol most tevékenykedni lehetne (ugye Hugi), akkor marad az ilyen megszervezett mozgás. Ezúton üzenem Anyukámnak, hogy nem fekszem egész nap az ágyban, néha elmegyek a kanapéig, haha :) 

Teszek egy képet, ez még pár héttel ezelőtt készült, azóta lehet, hogy nőttünk picikét, majd csinálok új ruhásat a héten.  

Szép napokat, jó időt! =)

Hogy is volt az..? :)

Mivel már a 23. héten járunk, ezért éppen ideje lenne elmesélnem, hogy hogy is jutottunk el idáig :)
Bár nagy mestere vagyok a részletekbe merülésnek, mégis igyekszem majd csak a legfontosabb állomásokat megemlíteni.


A történet 2O12. augusztusában kezdődött, amikor is 2 ember "teljesen véletlenül" ugyanarra a munkahelyre került. Mint később kiderült 2 nap különbséggel érkeztek a városba. A lány Magyarországról, a fiú az ország másik feléből. 2 nap különbség. Milyen furcsa, nemde? :) S milyen furcsa érzés futott át rajtuk, amikor ez kiderült. Első látásra inkább taszítás jött létre köztük, mintsem vonzalom, de ez nem tartott sokáig. A lány egy magyarországi látogatás után visszatért és akkor kezdődött el minden. Úgy tett, ahogy az idegenekkel tenni szokott: figyelte, méregette, tapintgatta a másikat, s gyakran tette fel magának a kérdést: Vajon milyen ember lehet?
Az események hamarosan felgyorsultak, beszélgetni kezdtek, majd munka után találkozni, tengerpartra menni, teniszezni, s időnként együtt is dolgoztak. Valami volt a levegőben. Tudták mindketten, de a sebesüléseket megelőzvén idővel megegyeztek abban, hogy nem lesz köztük több mély barátságnál, tehát megpróbálnak törekedni arra, hogy lehetőség szerint ne törjék össze egymás szívét. Ehhez próbáltak alkalmazkodni - egy darabig. Majd a vonzalom egyre erősebb lett, s végül nyert. Csakhamar nem tudták elképzelni a szabad perceiket egymás nélkül, s a hiányt megelőzvén igyekeztek minden akadályt elhárítani az útjukból, hogy együtt lehessenek. Az Élet is segített nekik, hiszen a srácot kirúgták albérletéből, így a lányhoz került. Pici szoba, pici ágy, nagy szeretet. Hamarosan a lánynak is költöznie kellett, de már egyértelmű volt, hogy az, amiről pár hete még csak viccelődtek, igenis komollyá válik: összeköltöznek. Nehézségek tömkelegével kellett szembenézniük, de mindketten készen álltak a kalandra, ezért úgy döntöttek, átmeneti szállásra mennek, ameddig nem gyűjtenek egy kis pénzt arra, hogy lakást vehessenek ki maguknak. Nem ment gyorsan... Sem egyszerűen. A srácnak időközben megműtötték a szemét, hogy még élesebben és akadály nélkül tekinthessen Kedvesére. Nehéz napjaik voltak, sok problémával, konfliktussal, fáradtsággal, kilátástalansággal, pénz nélkül, de egy valami megvolt: együtt voltak és így minden kicsit könnyebbnek tűnt.

Ezidő alatt már a Nagy Döntés is rég életbe lépett... A körülményektől függetlenül, a jelenlegi anyagi helyzetüktől függetlenül mindketten készen álltak arra, hogy szülőkké váljanak. Ennek megkadályozásához nem tettek semmit, hagyták, hogy a Sors segítse vagy nehezítse a dolgukat ebben. Az ideiglenes szállásukról időközben eltessékelték őket, egy másik helyre kellett átköltöziük. Az sem volt egyszerű, de más választásuk nem volt, mentek. Bár jobb helyre kerültek, természetesen onnan is menni akartak a saját kis fészkükbe, ami akkor még csak álomképként lebegett a szemük előtt. Ezdiő alatt néhányszor szóbakerült köztük, hogy mit fognak tenni, ha tényleg kopogtat a gólya, de mivel egyikük sem esett kétségbe ezen téma hallatán, így továbbra is evidens volt, hogy ha jönnie kell, majd jönni fog. Eltelt pár hét, s lány valami furcsát érzett. Már napok óta az járt a fejében, hogy bárcsak ebben a hónapban nem kéne piros napokat ünnepelnie, majd a terhességi teszt megbizonyosította arról, hogy itt bizony valami nagyon készülőben van! Elöntötte a szívét az izgalom és a kétségbeesés. Párja megnyugtatta, hogy mire a babájuk megérkezik, már minden más lesz, jó helyen lesznek és amire szükségük lesz, megszerzik. Nem voltak nyugodt hetek. A munkahelyi stressz, megerőltetés, a párkapcsolati nehézségek, a pénz miatti problémák, a vissza-visszatérő kétségbeesés alaposan rányomta a bélyeget a mindennapjaikra. Szívükben mégis melegség volt, mert egy pici élet költözött a lány pocakjába, ami valahogy mégis megváltoztatott mindent. Az is, amikor kiköltözött onnan...

7. hétben járt a lány, amikor a munkahelyén épp egy vevőt kiszolgálva fájdalomra lett figyelmes odalentről. Beléhasított a gondolat, hogy mi van, ha valami nincs rendben, de várt. A fájdalom hol elmúlt, hol visszatért, majd szembesülnie kellett a ténnyel, hogy valamiért vérzik. Mivel a görcsei elviselhetőek voltak, ezért maradt dolgozni és nagyon remélte, hogy ez nem az, amire gondol. Nem sok jóra gondolt...
Másnap szabadnapos volt, sokat feküdt, de a fájdalom és a vérzés erősödött. A kórházban kötött ki, ahova egyedül ment, mert a Párja dolgozott éppen. Megvizsgálták s kimondták azt, amitől a legjobban tartott: A babája meghalt. 
S vele együtt a lelkében is valami. Talán a remény, talán a hit, talán az álomkép, hogy igen, ennek így kell lennie, nekik egy család kell lennie, ezt szánta nekik az élet. A srác akkor végzett a munkában, amikor a lány kijött a kórházból. Zokogva a lelki és testi fájdalomtól mondta el a telefonba, hogy mi történt. A városban találkoztak. Aznap, egymás karjaiban összetörtek mind a ketten.

...

Talpra kellett állni, az élet ment tovább. A lány gyorsan regenerálódott, s a teste is azt súgta neki, nincs még minden veszve, csak erősnek kell lenni és nem szabad feladni. Egy hónap múlva ismét pozitívat teszteltek. Akkor már hetek óta beköltözött a pocakba az új lakó. Alig merték elhinni... Itt kezdődött az a csodálatos utazás, aminek minden egyes napja, perce, pillanata lelki tetoválásként égett bele mind a fiú, mind a lány lelkébe, a félelmekkel, reményekkel, várakozással teli hetek, hónapok, amik egészen idáig vezettek, s innentől még tovább egy még izgalmasabb, kérdésekkel telibb és még több erőt és türelmet kívánó feladathoz, ajándékhoz, csodálatos történéshez: gyermekük lesz! Egy emberke növekszik a pocakban, a Nőben, a leendő Anyában. Egy ember, aki kettőből lett, két ember találkozásából, akik már annyiszor akarták külön folytatni, mégis együtt mentek tovább, két ember, akik nem a könnyű fajtából valók, de képesek csiszolódni, formálódni, s egyre jobbá válni egymás számára. 

Elköltöztek, végre, találtak egy szép lakást, tágast, újat. Hamarosan az élet másmilyen szempontból lett nehéz, mert jöttek a rosszullétek. Reggel, délben, este. A lány enni, talpra állni, átlagos életet élni nem tudott. Eluralkodott rajta testének olyan nemű változása, amire nem volt felkészülve. De hozzászokott. Elfogadta, s megadta magát a változásoknak. Annyit tett, amennyit tenni tudott, annyit evett, amennyi távoltartotta az ájulástól, s közben annyit gondolt a kisbabájára, amennyit nem szégyen. Bár testileg szenvedett, bármit vállalt volna azért, hogy ezzel a pici emberrel minden rendben legyen, erős legyen és egészséges! Az első komolyabb ultrahangon kiderült, hogy minden rendben történik, a bent lakó kis manó szépen fejlődik, pontosan korának megfelelően. S bár édesanyja a hetek elteltével sem érezte lényegesen jobban magát, reménykedett benne, hogy idővel csillapodik ez az állapot, s mindannyiuknak jobb lesz majd egy kicsit. 
Telt az idő, nagy útra indultak. Átszelték autóval Európát, hogy az otthonmaradottaknak is beszámoljanak a nagy hírről. Nem ment minden simán, nagy volt a meglepődés. Közben megcsodálhatták a manójukat 4 dimenziós felvételeken is, csuda élmény volt látni, ahogy odabent mocorog! S pocaknak akkor még nem volt túl sok jele, a bejelentés után ismét megváltozott kicsit minden. A család azóta is emésztgeti a tényeket, a maguk módján azért tudják, hogy kis csoda növekszik odabent. Ahogy azt is, hogy milyen újabb nehézségek, megpróbáltatások és kalandok várnak a "friss" párra, hiszen ők maguk nevelték életre őket, s most ők néznek szembe ezzel a nagy feladattal. A galambok visszatértek a skótok földjére, s azóta is mennek a napjaik szépen sorban, egymás után. A Kismanó odabent egyre nagyobb és erősebb, körülbelül 3O cm és 6OO gramm. Minden napjukat körbelengi a várakozás, a kíváncsiság s az öröm. Legkésőbb augusztus elején találkoznak azzal a kisemberrel, aki anyukája pocakjában növekszik, s egyre gyarapítja szülei szívében a szeretetet, egymás és saját maga iránt is. 

---

Nos, ez lenne a mi kis történetünk nagyvonalakban. Tehát a 23. hétben vagyunk, én itthon, Kedves dolgozóban. Ma pihenős napot tartok. Tegnap jól megjógáztattam magam, úgyhogy itt-ott izomlázam van, de kéri a testem a mozgást, jól esik neki. Laza sétát terveztem, de esik az eső, nagyon nincs még tavasz. Viszont tegnap beszereztünk ingyen egy autósülést a Manónak, csak ki kell mosni a huzatot és rendben is lesz. Nagyon örülök neki, mert ha véletlenül hamarabb érkezne, akkor autósülés nélkül sehogy sem hozhatnánk haza, tehát nem árt, ha ott van készen, talonban. Lecsaptam rá, mert egyrészt ingyen volt (van egy oldal, ahova sokan feltesznek hírdetést, hogy a már nem használt dolgaikat szívesen elajándékozzák, így szereztem múltkor egy jó kis márkás pelenkatartó szemetest, ami tartja a kakis-pisis használt pelus szagát, tehát nem kell azonnal a konténerhez szaladni velük, mert levegőt nem lehet kapni az illataromáktól. Nagyon irritáló, volt benne elég tapasztalatom a bölcsiben. Egyébként majd mosható pelenkát szeretnénk használni, de ameddig be nem áll az "emésztési rend" és ki nem tapasztaljuk, hogy hány pelusra van szükség egy nap, addig az eldobhatót használjuk majd.), másrészt nem szeretnék abszolút mindent az utolsó időkre tartogatni, majd csak a ruhák beszerzésével várok annyit, amennyit muszáj. Tekintve, hogy nem tudjuk biztosra, hogy fiú-e vagy lány (2x mondták, hogy valószínűleg lány, de én úgy vagyok ezzel, hogy inkább ne tudjam biztosra, mint hogy meglegyen minden lányos színekben, aztán hoppá, kukaca van az úriembernek :), így azért is csaptam le rá, mert se nem kék, se nem rózsaszín, barnás-drappos színe van, tehát uniszex, legyen bármilyen nemű is a kis lakónk. Úgyhogy eddig kettő darab babakellékkel büszkélkedhetünk, a többi majd alkalomadtán. Kedves szerint még nagyon ráérünk és mondjuk én sem vagyok olyan, mint ahogy egyik anyuka írta, hogy neki a 22. hétre már minden bent állt a szekrényben, mert meglehetősen korán elkapta a vásárlási láz (persze azt is bevallotta, hogy rengeteg ruhát emiatt soha nem is hordott a gyerek). 

Hozzátenném, hogy nem fogunk külön szobát kialakítani a Manónknak, mert úgy tervezzük, hogy velünk egy ágyban fog eleinte aludni vagy az ágyunk mellett, mellettem ringatható mózeskosárban vagy erre a célra kialakított és az ágyunkhoz szerelhető kisebbfajta ágyon. Többféle szempont dominál, egyrészt az, hogy közel legyen. Fontosnak tartom, pont. Ha sír, ha éhes, ha fáj valami csak ott leszek, leszünk karnyújtásnyira, még az ágyból sem kell kikelni. Szopi szempontból sem utolsó, hogy csak magamhoz veszem a babám és minden megy tovább. Másrészt, mert nem vagyunk az a pár, aki azon a véleményen van, hogy az újszülöttnek egyből külön szoba kell kisággyal, szekrénnyel, mindennel. Neki az kell, hogy közel legyen az anyjához, figyeljenek rá, az igényei ki legyenek elégítve. Lehetőség szerint napközben is szeretném, ha együtt lennénk, szerzünk majd jó kis hordozót és rajtam lesz annyit, amennyit jólesik mindkettőnknek. Persze látni fogom majd, hogy mi a jó neki, ha valamiért nem akar a hordozóban lenni, akkor próbálgatjuk majd, hol érzi jól magát. A lényeg, hogy a közelemben legyen, lássam, lásson, tanuljuk és tapasztaljuk egymást. Ahogy növekszik majd úgyis minden változik, de egyelőre még nem tartunk ott. 

---

Fontosnak tartottam leírni a kis történetünket, hiszen valahogy csak elkezdődött minden :) 

Innentől kezdve többnyire a heti fejlődés-történés beszámolóval érkezem majd, hogy épp hol tartunk a fejlődésben és hogy magamon mit tapasztalok, mind testi, mind lelki értelemben. Biztosan fogok majd cikkeket is bevágni, amiket szeretném, ha egy helyen, ezen a blogban kapnának helyet a későbbi időkre való tekintettel is, másrészt én is gyakran olvasok új dolgokat, amik akár azoknak is érdekes lehet, akik már vagy még nem babáznak, viszont érdekli őket valamilyen szinten a téma. 

Lesz majd lelkizés, néhol csöpögős, néhol kétségekkel teli, de mindenképp őszinte. 

S időnként képek :) Nagyon várom már, hogy igazi, nagy(obb) pocakom legyen, olyan igazi kismamás, akin összetéveszthetetlenül látszik, valaki növekszik odabent! Biztosan nagyon büszke leszek rá, hiszen pocakot növeszteni nem olyan egyszerű mutatvány (tudom, egyszerűnek hangzik, csak össze kell hozni azt a gyereket, aztán nő az magától), de egy leendő anyuka türelmetlenül képes naponta vizslatni a hasa tájékát, hogy vajon gömbölyödik-e már annyira, hogy egyértelműen látszon? :) Nem sokáig van szép kerek pocakja egy nőnek az életben, aztán meg azért harcol, hogy eltüntesse a "maradványait", de szerintem ameddig van, addig legyünk vele barátok, próbáljuk meg élvezni, akkor is, ha nehéz, akkor is, ha időnként kellemetlen, hiszen nem kisebb dolognak ad meleg, biztonságos fészket, mint egy picike emberpalánta :) Viseljük büszkén, szeretettel. 

A jelenlegi napirendje a lakónknak többnyire úgy néz ki, hogy a nappalokat átalussza, kevésbé mozgolódik, aztán ahogy lefekszem alváshoz készülődni, elkezdődik az aerobic óra :) Először csak épp-épp beköszön, majd erőteljes rúgásokkal, forgásokkal jelzi, hogy ő bizony nem alszik, számára még csak most kezdődik a nap, szóval mindenki csinál amit akar, de ő izmot épít erőteljesen odabent! Sokáig el tudok azzal játszani, hogy a tenyeremet, néha mindkettőt a pocakomra teszem és figyelem. Hol egy lábacska, hogy egy fejecske bukkan elő és emeli meg a hasfalam elég egyértelműen, s volt már rá példa, hogy addig "túrta" magát, ameddig befészkelte a hátát a tenyerembe. Könnyek kerülgettek, annyira jó érzés volt. Tudom, valószínűleg önkéntlenül helyezkedett pont oda, s csak véletlen volt abban a pozícióban, hogy egy kis időre konkrétan a tenyeremben tarthattam a kisbabánkat, de mégis olyan érzés volt, amit megfogalmazni pontosan nem lehet, csak elérzékenyül az ember és bőséges hálát érez a Sors iránt, amiért megtapasztalhatta azt a páratlan pillanatot. Ehhez hasonló érzés az, amikor Lász odateszi a kezét a pocakomra és érzi a Kismanó mozgását, rugdalózását. Olyan jó olyankor úgy lenni, hármasban, békében.

Sokat álmodoztam annak idején arról, hogy milyen lesz majd, ha végre kismama leszek. Hogy fogok kinézni, miket fogok enni, miket fogok érezni, mennyiben változik meg a felfogásom, a stílusom, az értékrendem? Folyamatosan figyelem magam és azt kell mondjam, a változások észrevétlen lopóznak be a várandós nő életébe. Egyrészt mert erőltetni se így, se úgy nem lehet, másrészt pedig mert a hormonok olyan mértékben segítenek alakulni, amire nem is gondolna az ember. Többször tapasztaltam már életemben, hogy a különböző hormonok által mennyire máshogyan viselkedem (gondolok itt az első nagy szerelemre vagy amikor beteg voltam és a kezelésem alatt nagymértékben borult fel bennem az egyensúly, de elég ha a havi szinten visszatérő menstruációs ciklusom jut eszembe), de az, amit az "anyasági hormonok" művelnek az emberrel, az felülmúl mindent. Szerintem bennem egyébként is valahogy magasabb szinten él az ösztön, miszerint szülni kell, család kell, gyerek kell, így meg pláne felerősödött az a valami, amit olyan érzésként tudok megfogalmazni, hogy "végre!". Úgy érzem, hogy egy olyan állomáshoz érkeztem az életemben, ami talán a legjelentősebb innentől kezdve. Mint amikor elérsz az első pálya végéhez (vicces, de a Mario nevű számítógépes játék jutott eszembe), s tudod, utána új út kezdődik, amit még nem ismersz, váratlan feladatok várnak rád, mégis izaglommal tölt el, mert tudod, ez az, amit akarsz! Menni, megélni, megtapasztalni. Mert így van rendjén és az érzés, hogy "jó helyen vagyok" eloszlatja a kétségeket.

Így vagyok én ezzel a pályával, ahol épp megyek az úton, igyekszem minden bónuszpontot összegyűjteni, hogy azokat a későbbiekben hasznosítani tudjam, a félelmeim, mint időnként felbukkanó ellenfelek megjelennek, de ahogy haladok előre egyre jobban kiismerem őket és már a közelgő támadásnál tudom, mire számíthatok és hogyan nézzek velük szembe, hogy én nyerhessek és mehessek tovább. 

Valahol ott van a térképen az első pálya vége, de addig még jónéhány feladat vár rám. Gyűjtögetni, tapasztalni, felkészülni, rákészülni, elkészülni a következő szintre, amiről aztán majd menet közben kiderül, hogy az lesz az igazi első szint és az előző csak a próbajáték volt :)

Örülök, ha érdekel a történetünk, annak meg mégjobban, ha alkalomadtán valami hasznos infóval tudok szolgálni. Nem csak én vagyok elsőbabás anyuka, elkél mindenhol egy segítő jobb, s jó tudni néha, hogy nem vagyunk egyedül a kérdéseinkkel, kétségeinkkel. 

A családomat puszilom ott a tavaszodó Magyarországon, küldjétek ide is a jó időt, mert egyelőre elfúj a szél ha kilépek az ajtón, akármekkora is a fenekem :)

Szép napokat nektek, hamarosan érkezem a 23. hét fejlődéstörténéseivel, innentől kezdve vezetem majd hétről-hétre, s utólag nem bánom, hogy eddig nem tettem meg, mert a kismamanaptárakban is innen számolják az az időszakot, hogy "ha most születne meg a babád, már komoly orvosi támogatással esélye lenne az életben maradásra az anyaméhen kívül is". Innentől minden eltelt nappal több esélye van arra, hogy ha valamiért túl korán indulna meg, akkor nem elvetéltként kezelnék, hanem koraszülöttként. Természetesen nem erre gyúrunk, de nem árt ha az ember mindenre gondol. Én azt mondogatom a Manónak, hogy ha lehet, a 37. hét előtt ne induljon el kifelé, mert szépen meg kell erősödni erre a kinti világra, mert bizony vannak kihívások, de majd segítünk :) 

Megyünk kenyeret sütni, mindenkit üdvözlünk, 

Kisanyus, KedvesLász és a Kismanó! :)

Indulás!!

Welcome!


Tekintettel arra, hogy képtelen voltam elkezdeni valamiért papírra vetni a gondolataimat, ezért úgy döntöttem, nem frusztrálom tovább magam emiatt, viszont megpróbálom másféleképpen megörökíteni azt az időszakot, ami immárom 5 hónapja tart és bár furcsa kimondani, de így van: kevesebb maradt belőle, mint amennyit eddig a hátunk mögött tudhatunk! :) Jól bele kell húznom, mert biztos vagyok benne, hogy x idő múlva gyakran fogok ide visszajárni és olvasgatni, hogy anno pocakosan miket gondoltam, miket éreztem, mikről találgattam, hogy majd így vagy úgy lesz... :) Tudod, amikor elképzelsz helyzeteket, szituációkat, aztán utólag visszatekintve elkap a röhögőgörcs vagy csak legyintesz egyet, hogy de kis naiv voltam esetleg megörökönyödsz azon, hogy mennyire más elképzeléseid voltak akkor még az "életről" és mennyire más az, ahogy most van. 

Természetesen nekem is rengeteg dolog jár a fejemben azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz MINDEN, majd ha itt lesz. Ugyanis az a MINDEN, ami most a napjainkat kitölti, fenekestül fog felfordulni, átcsavarodni, magyarán összekuszálódik kicsit minden, aztán ahogy telik az idő majd szépen megtalálja a maga helyét. 

Ez a blog nem azért jött létre, mert minél nagyobb olvasottságra szeretnék szert tenni. Igazából nem a külvilágnak, az embereknek és a véleményüknek, hanem elsősorban magamnak, magunknak és a Kismanónak készül. Tudom, hogy hasznos lesz később, s nem csak hasznos de rendkívül szívet melengető is. Sokat fogok a saját mondataimból tanulni, emlékeztetni fog majd olyan napokon, amikor semmi sem megy könnyen és helyreráz akkor, amikor kicsit elfelejtem azt, mennyire más volt az élet, amikor még csak odabent volt és türelmetlenül vártuk, hogy végre megismerjük. Nem fogok elhatárolódni attól, hogy mások, elsősorban a családom olvashassa, amiket írok, vagy ha esetleg másnak tudok segíteni a tapasztalataimmal, akkor természetesen pozitívan fogom megélni azt, ha valaki erre jár és talál alternatívát arra, amit keres. Legyen az egy cikk, recept, egy saját tapasztalatom vagy jótanács.
Van pár dolog viszont, amit szeretném, ha mindenki tiszteletben tartana annak érdekében, hogy ez a hely egy kedves hely legyen, ahova szeretek visszajárni és szívesen osztom meg a gondolataim, érzéseim, kétségeim vagy tapasztalataim a nagyérdeművel. Ezek a következők:

• Véleményezni lehet, ítélkezni nem. 

Bárkinek lehet hozzászólása ahhoz, hogy hogyan élem meg én a várandósságomat, milyen módszert választok erre vagy arra, legyen szó a szülésről vagy a gyermekágyi időszakról, akár egyes nevelési módszerről, bármiről. Nincs szükségem sem kioktatásra, sem a "de nekünk ez sokkal jobban bevált, ellentétben a te módszereddel" stb. Mindenki másképp csinálja, s ahogy én tiszteletben tartom a te döntésedet, tedd meg, hogy te is így teszel. Köszönöm! Támogató jellegű hozzászólásokat szívesen fogadok és alkalomadtán várok is.

Ezzel szerintem a lényeget el is mondtam, a többi igazából mellékes, ilyenek, hogy ha valamit le szeretnél szedni a blogról, szólj előtte, stb. 

A blog címe anya-ság, mert nem csak kizárólag rólam fog szólni. Igazából szerintem egy idő után talán legkevésbé rólam :) Viszont ameddig nincs még itt, addig csak fejben és szívben tudok készülni arra, hogy milyen is lesz majd, hogyan szeretnék dolgokat csinálni, ezeket fogom ide lejegyezni.

Az alcíme Mommy-to-be, ami egy itt (Nagy-Britanniában) használatos kifejezés, ami kb. annyit jelent, hogy kismama, csak nekik nincs egyszavas kifejezésük erre. Annyit jelent szó szerinti értelmezésben, hogy "Anyuka-lenni" vagy "Anyukává-válni", ami tulajdonképp történik most velem. Szeretem ezt a kifejezést, az én szememben kedves, ezért választottam ezt. Idővel módosulhat, ha már kibújt a Kismanó, s találok találóbbat :)

Nos, akkor én elkezdem, hogy hogyan is történt, ami megtörtént, induljon a naplóm, az anya-ságom története :)