29. hét

Hellóó mindenki aki épp erre jár!

Ma két bejegyzés is lesz, úgy döntöttem, mert az utóbbi napok nem úgy jöttek össze, hogy időben elkészüljek a 29. heti beszámolóval, ma viszont viszonylag díszes nap van (Anita névnap, aki speciel én is vagyok) és nagyon ragyog a kis szívem, amiért ma már 3O. hetesek vagyunk! Nekem ez akkora ajándék..! Szóval meg fogom szépen írni a harmincadik heti beszámolót is, amit meg nem tudok előre (nyilván, hogy mi fog történni a héten), azokról majd teszek rövidebb bejegyzéseket a hét során. Áll az üzlet? Na, akkor jólvan. 
Szóval megtörtént a 29. hetünk, megmutatom mit ír az okos internet arról, hogy feltehetőleg milyen újdonságok köszöntöttek reánk:

A 29. terhességi héttel kezdődően pocakod már valódi terhet fog jelenteni, hiszen egyre nehezebben tudsz mozogni és az éjszakák sem annyira pihentetőek, mint a második trimeszter időszakában. A folyamatos zsírfelhalmozás következtében a baba bőre egyre kevésbé ráncos, érzékszervei pedig igen fejletté válnak - a pupillák reagálnak az erős fényre, az  ízeket pedig egyre határozottabban különbözteti meg  egymástól.

A kismama

A második trimeszternek vége, és már kevesebb mint 3 hónap van hátra a terhességből. Ebben az időszakban már kissé nehézkesnek és kétbalkezesnek érezheted magad.

A legtöbb kismama esetében a terhesség 29. hetében akár 400 grammal is gyarapodhat testsúlya, és az utolsó hónapokban még megközelítőleg 4 kilogrammot fogsz magadra szedni. Ez az terhesség alatti hízás kb. 30%-át teszi ki. A pocakod megnő és sokkal nehezebb lesz, hiszen a baba is rohamos növekedésnek indul. Kezd kissé kényelmetlenné válni és egyre nagyobb terhet jelent, leginkább akkor, amikor pihenni szeretnél. Oldalt fekve a legkényelmesebb aludni ebben az időszakban.

Figyelj oda a terhességi cukorbetegségre! Ez általában nem súlyos probléma és szülés után hamar megszűnik, azonban a vércukorszint ingadozása komoly veszélyt jelent a magzatra. Ebben az esetben az orvos szigorú diétát ír elő, melyet be kell tartanod. A koleszterinszintedre szintén fokozottan figyelj oda a terhesség ideje alatt.

A Braxton-Hicks kontrakciókat a továbbiakban is rendszeresen érezheted, és ezek a fiziológiai méhösszehúzódások gyakran félrevezetőek lehetnek. Lehetséges, hogy hasad kicsit megkeményedik a hét folyamán, illetve az emésztés is kellemetlen tünetekkel járhat.

A hormonváltozások következtében sok kismama fogínye vérzik a terhesség alatt. A várandósság hónapjaiban fokozott figyelmet kell fordítanod a fogápolásra és a szájhigiéniára, mert igénybe vett szervezeted elősegíti a különböző orális betegségek és kellemetlenségek kialakulását.

A méh nyomást gyakorol a húgyhólyagra, ezért ebben a időszakban gyakori vizelési inger jelentkezik. A hormonváltozások szinté szerepet játszanak ebben, mivel izomgyengülést okozhatnak a záróizmok területén is. Ez sokszor zavaró, hiszen elég egy apró köhögés, tüsszentés vagy akár önfeledt nevetés is. Az intimtorna és a gát izmait erősítő gyakorlatok nagyban hozzájárulhatnak az állapot javításához, illetve a szülés után majd még inkább hasznosabbak bizonyulnak.

A baba

A 29 hetes magzat mérete: hossza kb. 36,5 cm, súlya megközelítőleg 1300 gramm.

A 29 terhességi hét után a baba - a modern orvostudománynak köszönhetően - már képes lenne a méhen kívül is életben maradni, habár a szervei továbbra is fejlődnek. A csontok erősödnek, pedig az agy és a tüdő egyre érettebbé válik.

Az magzat arca már majdnem olyan, mint amilyen a születésekor lesz. Már van szemöldöke és szempillái, fején megjelentek az első hajszálak. Szemét nyitogatja, és érzékeli a különböző intenzitású fények közötti különbséget.

Az agyban található neuronok szövevényes hálójának köszönhetően a baba idegrendszere már kifejlődött. A sejteket elkezdi bevonni a  mielin nevű anyag, amely az idegszálak szigetelését szolgálja. Ez a folyamat a születés után még majd két évtizedig folytatódik. A magzat sejtjei nem osztódnak tovább, csupán növekednek.

(Forrás: http://www.csaladivilag.hu/cikkek/terhesseg-hetrol-hetre/a-terhesseg-29-hete/43/)

---

Na legyünk őszinték, nem volt olyan süket az, aki ezt a cikket írta, ugyanis tényleg megérkeztek a kellemetlenségek, ahogy pár bejegyzéssel előbb írtam is (tudod, a terhességi fáradtságosnál), ami nálam úgy jelenik meg, hogy nehezen találom meg a megfelelő alvópózt, sokáig tekergek, a Manó gyakran ilyenkor nagyon aktív, úgyhogy jól kifáradok, mire mindketten elcsendesedünk annyira, hogy álomba tudjak szenderülni. Amúgy jókat alszom, csak ha reggel felébredek (ami megtörténik, mert Lac megy munkába vagy zajos a lépcsőház), utána sokáig szenvedek, mire vissza tudom altatni magam. Mostanában az a rendszer, hogy összeszedem magam, eszek pár falatot, iszok, pisi, aztán vagy relaxálok, hogy visszaaludjak vagy x idő múlva megtörténik magától. Az utóbbi napokban visszatértem az agykontrollhoz, erről nemsokára írok bővebben, mert terveim vannak vele, nem mellékesen. 

Szóval olyan 11 körül vissza tudok aludni (hidd el, ha ezt nem tenném meg, egész nap iszonyúan fájna a fejem, semmi erőm nem lenne és marhára morcos, türelmetlen és használhatatlan lennék. Na ezt nem szeretem, magam miatt sem, Lackó miatt sem, mert neki sem egy ideges, fáradt társra van szüksége, ha hazaér a munkából.), aztán a testem ébreszt egy-másfél óra múlva. Ez idáig nagyon klasszul bevált, így vagyok önmagam annyira, amennyi telik tőlem. És nem, nem sajnálom az alvásra "elpazarolt" órákat, mert szerintem inkább bölcs dolog várandósan a testünk igényeire hallgatnunk ahelyett, hogy annyira bizonyítani akarnánk, hogy 7 óra alatt is szupermosolygósra tudjuk magunkat pihenni. Én nem tudom, eleinte küzdöttem a lelkiismeretfurdalással, hogy engem nem érdekel, megyek szépen dolgozni, mert kell a pénz, meg így elmegy a fél napom és társai, de ez nem igaz. Egyrészt mi nagyon későn fekszünk (éjjel 2 előtt csoda ha ágyban vagyunk, mert szükségünk van egymás társaságára és nem csak fél óráig), másrészt ami feladat itthon rám hárul azt szépen meg tudom csinálni, magammal is tudok foglalkozni és a páromnak sokkal fontosabb az, hogy én kiegyensúlyozott legyek, minthogy dolgozzak pár órában ami annyira lemerít, hogy használhatatlanná váljak, ráadásul anyagilag sem jönnénk ki jobban. Lehet mondani, hogy de jó dolgom van meg hogy régen ez nem így ment, hogy "egész nap heverésztünk", én azt mondom ez nagyon emberfüggő. Van egy ismerősöm, pár héten belül szül és még mindig olyan energiabomba, hogy nem lehet lelőni. Jó neki! És akkor én érezzem magam rosszul amiatt, mert az én testem máshogy működik? Mert az utóbbi években kicsit jobban meg lett terhelve, mint másoké és nem az a célom, hogy kiszipolyozzam, hanem hogy hallgatva a jelzéseire igyekszem jól lenni? Időnként maguk alá gyűrnek ezek a gondolatok, de szépen megtanultam kezelni őket. Egyébként Magyarországon a kezdeti nehézségeimmel valószínűleg egy ideig veszélyeztetett terhesnek lettem volna nyilvánítva, szóval egyébként is így telnének a napjaim, ahogy most, itt viszont más a rendszer, amivel nem akarok kötözködni, de tudom, hogy azzal tettem jót magunknak, hogy a munka folytatása helyett inkább pihenőre fogtam magam az elején és kivártam, ameddig teljesen elmúlik a vérezgetés. Utána nem tudtam volna dolgozni, otthon valószínűleg a kórházba is beutaltak volna vészes hányás miatt minimum pár napra, itt ezen sem lovagolnak annyit, ezért nekünk kellet elintézni, hogy maradhassak itthon. Én azt gondolom, hogy a lelki stabilitásra való törekvés meghálálja magát. Nem kevés helyen lehet olvasni, hogy a baba ilyen korában már "együtt-érez" az édesanyjával, ha az anya nyugtalan, akkor ő is azzá válik, ha boldog, azt is érzi. Nyilván itt a testünkben lezajló élettani folyamatok (endorfin termelődés, stresszhormonok termelődése, adrenalin stb.) azok, amik az anyai vérrel a gyermekbe is belekerülnek, de lehetne akár egy olyan aspektust is nézni, ahol a lelküket, a tényleges együtt-érzésüket vizsgáljuk. Szerintem, ha az anyák képesek arra, hogy sok kilóméter távolságból is megérezzék, ha a gyereküknek baja van, akkor ennek visszafelé is működnie kell, ilyen pici korban legalábbis, mivel úgy tudjuk, sejtjük, hogy a gyermekek kb. még 3 éves korukig rendelkeznek azokkal a képességekkel, mint pl. látják az aurát, emlékeznek az előző életeikre. Nem kötelező hinni abban, hogy ez igaz, mindenkinek lehet véleménye. Az enyém az, hogy nem véletlenül kapunk olyan gyereket, amilyet. Egy gyerek nem azért születik a családba, hogy majd jól megtanítsa a szüleit azokra a dolgokra, amik eleve el vannak rendelve nekik, viszont segíthet ezekben. Minden gyerek önálló sorssal születik meg és az életének célja, hogy beteljesítse azt az utat, ami neki van szánva. Az, hogy közben milyen változásokat hoz magával azzal a lélekkel és személyiséggel, ami neki van, nagyon érdekes tud lenni, de nem az a fő cél, hogy az apja vagy az anyja életét bevilágítsa vagy "megmentse", viszont nem véletlenül született oda, ahova, ezért lehetnek összefonódások, kapcsolatok sorsuk útjában. Ilyenkor mindig az jut eszembe, amikor Zsu barátnőmmel beszélgettünk ezekről a dolgokról és mondta, hogy az ő lánya nagyon sok dologra megtanította és tanítja folyamatosan. Azért született meg, hogy "megjavítsa" az anyját? Nem. Hatással van mégis rá? Igen. Ugyanúgy, ahogy te hatással voltál a szüleidre, a saját gyermeked is olyan dolgokra tanít meg, ami valószínűleg meg kell tanulnod ahhoz, hogy közelebb kerülj önmagadhoz? A sorsod beteljesítéséhez? Kinek hogy tetszik. Nekem ez a véleményem és még az is, hogy a pocakokban növekvő gyermekekre hatással van az, hogy az a bizonyos 9 hónap hogyan telik. Lehet úgy végigcsinálni, hogy az ember egyátalán nem tudatos a várandósságában, csak nő a hasa és tűri a mozgásokat odabentről vagy lehet úgy is, hogy megpróbálja felvenni a kapcsolatot a még meg nem született gyermekével és megpróbál ráhangolódni lelkileg is, amellett, hogy a testi változásokkal békébe kerül. Hogy ennek van-e hatása? Megkérdezhetünk két anyát, az egyik legyen olyan, aki csak kipottyantotta magából a gyereket, a másik legyen az, aki túlkapások nélkül már akkor is szerette a gyermekét, amikor még meg sem fogant. Melyik fog vajon minimum megpróbálni a kettő közül "okosan" szeretni? Empátiával, amikor a gyerek sír és nem lehet tudni, mi is a baj. Türelemmel, amikor nyolcadszorra is ki kell cserélni azt a kakás pelenkát és letisztítani a piros feneket. Odafigyeléssel, amikor a gyerek megijed a kutyától és erőltetés helyett inkább fokozatosan barátkoztatja össze őket. Az érzelmei kifejezésével, amikor épp nincs jó passzban, mégsem hazudja el a gyereknek, hogy minden csodás, hiszen az úgyis érzi, ha baj van. És sorolhatnám még. Lehet mondani, hogy anno nem foglalkoztak annyit a gyerekekkel, mégis felnőttek valahogy. Fel, de ne felejtsük el, hogy azóta nekik is gyerekeik lettek és hogy hol tart a mai generáció. Szinte kivétel nélkül mindegyik fiatalnak pszichológusra lenne szüksége ahhoz, hogy rendbe tudja tenni annyira a lelkét, hogy x idő múlva ne legyen vagy drogos vagy alkoholista vagy gyógyszerfüggő depressziós. Vagy elég az, ha csak tartósan boldogtalan. Céltalan és csak él bele a világba. Tartalom és mélység nélkül. Nagyon sok ember él így! Mert nem látja a kiutat és otthonról sem azt hozza, ami segíteni tudna rajta. Szomorú? Az. Szóval amikor a mai fiatalokat bíráljuk, én azt mondom, nézzünk a felszín mögé, menjünk vissza néhány évet és generációt és meg fogjuk találni, hogy hol lettek elcseszve a dolgok. Mert mindenkit valamilyen anya és apa nevelt fel. Tőlük kapták az útravalót, a mintát, amit sokszor nem túl okos döntés követni, de ez bennük van, automatikusan jön és adódik tovább. Így lesz az ő gyerekeikből is olyan felnőtt, akinek még nehezebb lesz, mert a világ közben változik, s ahogy a technika fejlődik, úgy van egyre jobban elnyomva a lélek, úgy kell egyre jobban és többfelé rohanni és szalad ki a gyeplő az ember keze közül... Úgyhogy én azt mondom, amennyire lehet, JELEN kell lenni. Ott kell lenni, amikor először megérzem, hogy mozog valami a pocakomban, ott kell lenni, amikor először ki tudom tapogatni a picim fejecskéjét, ott kell lenni, amikor először érzem, hogy közel a szülés. S ha addig meg is tudtam tenni, hogy néha nem figyelek oda, onnantól, hogy megszületett, már nincs visszaút. Én vagyok a felelős azért, hogy az a gyermek, akit a világra hoztam majd olyan értékeket adhasson tovább, ami nem csak a felszínen csillog. Nehéz, tudom, hogy nehéz, látom és nemsokára majd tapasztalom is. Én sem leszek tökéletes édesanya, nem is ez a cél. Ha a gyermekemnek elég jó leszek ahhoz, hogy megfelelő mintát tudjak mutatni és jól tudjam szeretni, már azt hiszem teljesítettem a kötelességemet. Ez a cél hosszútávon, hogy amit tudunk, az ő érdekükben megtegyünk És közben magunkról sem feledkezzünk el.

Én ezért érzem fontosnak, hogy legyen időm magamra, magunkra. Ebbe beleértem mindhármunkat, mert egymásra épülünk, egymás támogatjuk s ez így van rendjén. Én régóta álmodoztam arról, hogy majd várandós s aztán anya leszek. Aktívan, valahol legbelül mindig erre vágytam. Ki tudja honnan került ez belém, talán előző életek is játszanak, talán csak így alakult..? Nem tudom egyelőre, de mindig éreztem. A bölcsiben is az fájt, hogy azok a gyerekek nem az enyémek... Mert olyan szeretetet éreztem feléjük, ami túlmutat azon, hogy "de aranyosak". Nem szeretném hát elszalasztani azokat a pillanatokat, amikor igazán átélhetem azt, ami velem történik. Ki tudja hányszor fordulhat még elő, ez nem olyan dolog, hogy "majd legközelebb odafigyelek", mert legközelebb már más lesz! Meglátjuk, hogy attól kiegyensúlyozottabb lesz-e a babánk, hogy ilyen mentalitással igyekeztem megélni a pocakosságom, ugyanis nem feltétlenül kell, hogy így legyen, hiszen minden gyerek önálló személyiség, a legrosszabb anyának is lehet áldott nyugodt gyereke és a legtörődőbbnek is folyton síró... Valószínűleg okkal, talán hogy így tanítson. Úgyhogy kíváncsian várom, mit hozunk majd ki egymásból a KisManóval azután, hogy megszületett! Haragudni biztosan nem fog ezért, amiért hallgattam a testemre és inkább értünk, mint ellenünk dolgoztam. 

Aki még nincs nagyon ki az ezoterikus látásmódtól, annak itt van egy cikk, alatta kommentek anyukáktól. Szerintem érdekes tapasztalatokról számolnak be, hogy miket is látnak a kicsik:

http://kisbabanaplo.com/2012/01/07/harom-eves-korukig-a-gyermekek-%E2%80%9Etermeszetfeletti-kepessegekkel-rendelkeznek/

Kíváncsi vagyok, hogy valaki végigolvasta-e a teljes mai bejegyzést :) Aki képes volt rá, annak jár egy gratuláció és kérem jelölje be alul a kis négyzetben, hogy "látta" vagy tetszett, vagy épp, ami. Remélem nem borult ki nagyon az idegbili :)

Még pár szót arról, hogy igen, van fogínyvérzés, volt is, majd egy időre elmúlt, de visszatért. Annál többet, mint hogy mosom a fogam és szájvizet használok nem teszek, azt hiszem ezt hívják normáls szájhigiéniának, a vérzés meg szülés után elvileg elmúlik. Úgyis megyek majd (valamikor) fogorvoshoz, de tömést kell cseréltetni és azt nagyon nem ajánlják terhesség alatt. (Jessz, végre egy jó mentség.)

Intomtornát csinálom, ha nem is jut eszembe minden nap, de nincs elfelejtve. 

A héten összességében elég keveset mozgott a Manó, de minden nap ellenőriztem a szívhangját, ami tökéletes volt, úgyhogy vagy csak lustálkodott vagy ő is úgy érzi, ahogy én, hogy kevés a hely. 

Azóta kicsit aktívabb már, de erről majd a 3O. heti beszámolóban.

Jók legyetek! 

Nati