Anyukasag egy majdnem 3 evessel

Tudom, ideje lenne irni, de csendben vagyok. Mert egyfelekeppen vagyok csak hajlando ide barmit is lejegyezni, az pedig ez: szivbol. Ahhoz viszont, hogy kinyissam a szivem, lelkiero kell most.
Es nagyon faradt vagyok most lelkileg.
Nem is emlekszem mar, hogy hany hete, de nagyon soknak tunik, amiota szinte egesz nap egyedul vagyok a lanyokkal es ez teljesen leszivja minden energiamat. Pontosabban a nagyobbik csemetem.
Olyan harcokat vivunk es olyan tehetetlensegi stresszben vagyok egesz nap, hogy egyszeruen nem tud pihenni a lelkem. Mire vegre este van es elalszik, addigra vagy ragondolni sem merek az elmult napra vagy csak imadkozom, hogy a holnap konnyebb legyen. De ez nem igazan szokott megtortenni.
Olvasok, kutatok, agyalok, meditalok az egeszen, de masnap mindig kezdodik elolrol.
Mielott anya lettem, olyan szepen tudtam mindent; azt ereztem, hogy barmilyen helyzetben helyt allok majd es mindig turelmes leszek, megoldom a szituaciot es a gyermekemnek boldog, kiegyensulyozott gyermekkort fogok majd biztositani. Ennek ellenere, amit egy ideje erzek mar, az a totalis megbukas. Semmi sem megy ugy, ahogy en azt elkepzeltem. Es igen, borzalmas anyanak erzem magam. Olyannak, akit nem kivannek magamnak.
Nem utom-verem, nem buntetem, nem alazom meg, megis belul osszeomlok minden alkalommal, amikor megint ra kellett kiabalnom, mert a szep szot, a kerest azt meg sem hallja. Ha 5x kerem, azt sem. Ha emelem a hangom, arra az a valasza, hogy o suket, nem hallja. Ismerem a leggyengedebb technikakat meg a legkovetkezetesebbeket is, nem ezzel van a problema. Hanem hogy a gyerekem az apjat akarja, akit most nem kaphat meg, pedig a szomszed szobaban van, de dolgoznia kell. Ennek kovetkezmenye keppen elkovet mindent, hogy legyen oka orditani, hatha akkor kijon az apja.
Amikor tudom viszem oket valahova. Eleg szukos a lista. 2 jatszoter. 1 park, amin 5 perc alatt vegigerunk. 1 jatszohaz, ami ugy a masodik alkalom utan mar nem igazan erdekes. Ezen kivul jatszocsoportok, ahova kulonbozo okok miatt nem szeretek jarni, de muszajbol raveszem magam. Konyvtar. Ezeket az opciokat valtogatjuk, de oszinten megmondom, ugy erzem magam, mint azok az allatok, akik szaladnak a sajat farkuk utan es el akarjak hinni, hogy ez a legjobb jatek a vilagon.
Ha esik az eso, akkor felkinalom neki a lehetoseget, hogy valasszon a netrol valami otletet, ami tetszik neki es megcsinaljuk egyutt. Altalaban valami festoset valaszt, de ma ragasztgatas volt meg fejleszto 3 eveseknek, azt ugy 2 percig elvezte aztan mar mashol jart. A ragasztas mondjuk lefoglalta ameddig en Adelaidel jatszottam kicsit kettesben. Szoval probalok neki ertelmes dolgokat kitalalni es nem berakni a gyereket a laptop ele aztan nezzed. Hiaba akar az esetek 90%-ban hegedukoncertet nezni, ami tok jo, csak eppen odaragasztja a tekintetet a kepernyohoz es addig sem a kreativitasat meg a fantaziajat hasznalja. De estenkent mindig megengedem, hogy megnezzen parat.
Napkozben, ha epp valamit inteznem kell, akkor egy ido utan elfoglalja magat ha szerencsem van. Lelkiismeretfurdalasom van, mert kozben biztos, hogy jon, hogy ezt meg azt jatszunk, de van, hogy dolgom van es akkor feltalalja magat es jol elvan. Probalom egyre tobbszor hagyni, terelgetni, hogy ultesse le a babait meg a plussjatekait es veluk fozocskezzen meg piknikezzen, de kozben rossz erzes, hogy az en feladatom lenne ott ulni vele es jatszani.
Napi millio feszultseg cikazik bennem es roppant nehezen egyensulyozok ezekkel a hajszalvekony idegszalaimon.
Elmulik, megnonek, jobb lesz, tudom. Meg elvezzem ameddig ilyen kicsik. Elvezem, amikor tudom. Amikor epp nincs hiszti meg NEMNEMNEMNEMAKAROM NEMCSINALOM NEMJOOO NEMESZEM MEG NE NEZZ RAM NE EZT NE AZT NENENENE van egymas utan szunet nelkul. Par ev mulva mar en sem fogok igy emlekezni az egeszre, de most, most nehez.
Ha mas gyerekerol van szo, konnyen tudom a megoldast, de az enyemmel csak kuszkodok. Megoldani az apa-problemajat sajnos nem tudom per pillanat, ugyhogy tulelunk.

Kozben halas vagyok ertuk. Gyonyoruek, egeszsegesek, okosak es megismetelhetetlen kis csodak. Szippantom az illatukat, puszilom a puha boruket, simitom a lagy hajukat, csodalom a szepseges szemuket, cirogatom a kis kezuket, elveszek a tunder kis mosolyukban es elolvadok a kacagasukban. Ok a mindeneim, a gyumolcseim, a szeretetem legmagasabb formajanak megtestesitoi. Pont ezert faj annyira, hogy az "alomanyuka", aki lenni akartam, megsem tudok lenni nekik.
Nincs idom a sajat lelkem apolgatni, estenkent helyrerakni, befoltozni, szeretettel korbevenni es masnap ujult erovel nekilatni a kihivasoknak, mert meg az elozo napi sebek sem gyogyultak be. Minden reggel igyekszem minimum 5 percet meditalni, lenyugtatni magam es lelkileg felkeszulni a napra, ami ideig-oraig segit, de hamar eljon a pont, amikor megint csak azt erzem, hogy ezt nem lehet ep esszel kibirni. En nem tudom elkepzelni, hogy honnan a jo eletbol van egy nem egeszen 3 evesben ennyi ellenkezes, ennyi akarat, ennyi (felesleges) kerdes (amikre mind tudja a valaszt, de inkabb megkerdezi meg 5x), ennyi decibel, ennyi otlet arra, hogy mire lehet meg nem-et mondani es hogyan lehet valami ellen megjobban ellenkezni. Es hogyan lehet 2 masodperces elteressel egyszer ezt akarni, aztan azonnal valami mast es visitani, ha en meg az elso variacional tartok... Kovethetetlen.
Jo, tudom, hogy senki nem kivancsi a nyavajgasra, de ha mar beszelni nem beszelek rola, akkor magamnak legalabb leirom, hatha par ev mulva mulva erdekes lesz visszaolvasni, hogy hogy epp ekkor miket ereztem.

Lesz majd ertelmes beszamolo is a lanyokrol. Talan majd egy kevesbe kimerito nap utan. :)

Joejszakat